Budapest, 2019. június 10., hétfő (MTI) – Az alapításának hetvenéves jubileumát ünneplő horvát Lado népi együttes a Magyar Állami Népi Együttessel közös gálaesten lép fel a fővárosi Hagyományok Házában június 14-én – közölték a szervezők az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a horvát együttes Hadd süssön a nap világa című előadásában montenegrói, vajdasági, ausztriai, magyarországi és olaszországi horvát énekeket és táncokat hallhat és láthat a közönség. A Magyar Állami Népi Együttes pedig a Tánckánon – Hommage á Kodály című előadását tűzi műsorra az esten.
A Hagyományok Háza a közleményben felidézte: tavaly több mint ezer néző előtt, nagy sikerrel mutatkozott be a Magyar Állami Népi Együttes a Ladoval közös zágrábi fellépésén, amelyen a magyar-horvát kiegyezés 150. évfordulójának alkalmából állítottak színpadra egy “egyedülálló, színes” produkciót.
Az együttműködés idén Magyarországon folytatódik – írták a budapesti gálaestre utalva.
bbg \ brr \ pmg
MTI 2019. június 10., hétfő 13:47