Gazdaság Hírek

Az egyetlen, de legfontosabb utolsó hiba, ami miatt nem tud fejlődni a vállalkozásod

Kezdetektől fogva eteted, “nullától huszonnégyig” lesed a kívánságait, nevelgeted, ruházod, dédelgeted. Amikor segítségért kiállt, mindent eldobsz, mert ő az első. Ott voltál az első lépéseknél, az első komoly eredményeknél, a legnehezebb kort is együtt vészeltétek át, de valami megrekedt. Egy pont után nem hallgat rád, éppen úgy, ahogy a gyermeked, akire gondoltál, míg ezeket a sorokat olvastad, pedig nem róla volt szó…

Meg is érkeztünk a képzeletbeli utazásunk célállomásához! Bár a fenti sorokban olvasottak mindannyiunkat saját csemetéinkre emlékeztetnek, a cikk feladata most az, hogy szembesítsen a vállalkozók legnagyobb hibájával. Ha egy szóban kéne megfogalmazni azt, hogy mi a legnagyobb hiba, amit vállalkozásod működtetésekor elkövethetsz, akkor az a személyiségzavar. Valószínűleg nem ez a legjobb szó erre, hiszen betegségről szó sincs, viszont ezzel fogod megérteni, hogy miről van szó, mert talán éppen ennek a szónak köszönhetően tovább olvastál.

A szó használatát az indokolja, hogy a vállalkozó mintegy anyatigrisként viselkedik saját szülöttje felett és teljes szemellenzéssel végzi feladatait, minthacsak szülő volna. Ez bizonyos értelemben helyénvaló, hiszen a kis vállalkozás valóban a vállalkozó saját szülötte, de nem azonosíthatjuk ezt egy gyermekneveléssel! Hogy miért?

A karrierizmus köztudott veszélye

Ahogy a gyermekünk nagykorúvá érik, kirepül a fészekből. Vállalkozásunk – amennyiben jól végezzük a dolgunkat – nagyon gyorsan tanul és fejlődik, de az ő kezét is el kell engednünk, akár a gyermekünkét! A különbség a kettő között talán éppen a gyermekünk – hiszen a karrierista szülő az ideje nagy részét karrierjére áldozza, hús-vér utódjára ezért kevesebb ideje jut.

Persze van, akinek nincs gyermeke, őket ez a veszély ugyan nem fenyegeti, de az állandó munka miatt a család éppen úgy nem hanyagolható, ahogy egy nevelés alatt álló gyermek. A család mellett maga a vállalkozó is kárát szenvedi annak, ha éjt nap alá téve dolgozik!

A megoldás fájdalmas, de pofonegyszerű!

Nem túlzás azt állítani, hogy a megoldás egy varázsigével ér fel! A megoldás ugyanis az idő! Ha hajlandó vagy belátni, hogy vállalkozásod épp úgy felnőtt, ahogyan kamasz gyermekeid, akkor azt is tudod, hogy el kell engedned a kezét! Nem, nem kell abbahagynod semmit!! Csupán feladataid egy részét más kezébe kell átengedned!

Amikor gyermeked hűséget fogadott élete párjának, az a pillanat volt az, amikor bizalmat szavaztál annak, akit választott. Nem is volt olyan borzalmas, ugye? Hiszen felnőtt emberpalántád azóta boldog, kiegyensúlyozott életet él, mondhatni célba ért…

Most ugyanezt kell tenned, de sokkal könnyebb a dolgod, hiszen te választod ki vállalkozásod “párját”, aki veletek lesz “jóban-rosszban”! Amennyiben megvan rá a kereted, egyetlen perc vesztegetni való időd sem maradt, hogy végre munkát adj valakinek, aki több tucat állásinterjú után még már-már reményvesztve keresi a munkaadóját!

Most vállalkozol csak igazán!

Vegyél fel valakit és add át neki a feladataid egy részét! Az így felszabadult időt annyi mindenre fordíthatod, amit már régóta meg akartál csinálni! Büszke lehetsz magadra, hiszen ma már nem csak saját megélhetésedet, de másnak is munkahelyet teremtettél!

Manapság a távmunka igen keresett módja a foglakoztatásnak. Menj konkurenciád elébe és vállalj be valami újat! A távmunkás foglalkoztatása több szempontból is gazdaságosabb, mint a hagyományos, irodában történő munkavégzés!

Ha a gyerekneveléssel boldogultál, egy vállalkozást is sikeresen viszel, egy újdonsült alkalmazottal miért ne boldogulnál?! Csak vágj bele! Hiszen éppen ez a vállalkozás lényege!

Rita Vidi
Rita Vidi
Vidi Rita író, gondolkodásmód tanácsadó, időgazdálkodás szakértő, és még sok minden más is :).
https://jovomenok.com

Vélemény, hozzászólás?