Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára indította el a kisgyerekeknek meghirdetett legszelídebb motorosok felvonulását szombaton Budapesten.
Az autómentes nap keretében tartott felvonuláson a gyerekek műanyag játékmotorokkal a Hősök teréről indulva az Andrássy úton vonultak fel családtagjaikkal.
A szervezők előzetes regisztráció után a helyszínen ingyenes kismotorokat ajándékoztak, rajta a Családbarát Magyarország program logójával, és a gyerekek biztonsági mellényt kaptak Családbarát Magyarország felirattal. A felvonulás előtt koncertekkel várták a családokat. A rendezvény és a felvonulás ideje alatt gólyalábasok, jelmezesek, arcfestés, játékállomások és sok program várja a családokat.
Az eseményt második alkalommal szervezték meg, tavaly a Margitszigeten tartották meg a felvonulást.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek azt mondta: a rendezvénnyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy családban élni jó, és megmutatni, milyen erőforrás rejlik a gyerekvállalásban, a családalapításban.
blni \ bkdi \ bri \ kpl
MTI 2019. szeptember 21., szombat 12:42
Borítón: Budapest, 2019. szeptember 21.
Gyerekek ülnek játékmotoron szüleik kíséretében a Legszelídebb motorosok felvonulása elnevezésû rendezvény rajtján az autómentes hétvégén tartott családi napon a Hõsök terén 2019. szeptember 21-én.
MTI/Máthé Zoltán