Hírek Társadalom

Drónok segítik a vízimentők munkáját a Balatonon

Tihany, 2019. június 21., péntek (MTI) – Három drón segíti péntektől a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját a Balatonon.

A témában tartott tihanyi sajtótájékoztatón Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke azt mondta, hogy a Balaton a legbiztonságosabb európai tó, ami nagy összefogás eredménye. A “drónflotta” üzembe állításával ez a helyzet fenntartható – tette hozzá.
Közölte, hogy az Alpha és Bravo névre keresztelt drónok a felderítésben, kutatásban segítik munkájukat, míg a Charlie névre hallgató szállítódrón egy automatikusan felfújódó mentőeszközt szállít magával, s annak vízre dobásával segít a bajba jutottakon.
Bagyó Sándor elmondta, hogy idén húszéves szakszolgálatuk kétezer embernek ad munkát egy szezonban, tavaly több mint 3600 esetben végeztek mentést, míg mentőhajóikra százszor volt szükség.
A drónokat a Magyar Telekom biztosítja a szakszolgálatnak. Szabó Béla, a cég márka- és lakossági kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a nyári időszak tesztüzem lesz. Ha az eszközök beválnak, továbbiak üzembe állítása várható – tette hozzá.
A drónok a tó közepéig képesek berepülni, akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel is, így jelentősen rövidülhet a mentésig eltelő idő. A keresődrónokon normál és hőkamera van, utóbbi miatt szürkületkor és este is kiválóan használhatók, illetve az eszközökön keresztül a vízimentők kommunikálni is tudnak a bajba jutottakkal, utasításokat tudnak nekik adni a mentőhajó megérkezéséig – ismertették a sajtótájékoztatón.

A vízimentõk speciális drónflottájának balatoni bemutatój
Tihany, 2019. június 21.
A vízimentõk speciális szállító drónja egy vízben fölfújódó mentõpárnát dob le a mentési bemutatón Tihanynál 2019. június 21-én.
MTI/Máthé Zoltán

bszt \ bri \ bhi

MTI 2019. június 21., péntek 13:30

Borítón: Tihany, 2019. június 21.
A vízimentõk speciális szállító drónja egy vízben fölfújódó mentõpárnát dobott le a mentési bemutatón Tihanynál 2019. június 21-én.
MTI/Máthé Zoltán

Rita Vidi
Rita Vidi
Vidi Rita író, gondolkodásmód tanácsadó, időgazdálkodás szakértő, és még sok minden más is :).
https://jovomenok.com

Vélemény, hozzászólás?