Kultúra

Dzsessztörténeti időutazás Szakcsi Lakatos Bélával

Budapest, 2019. február 23., szombat (MTI) – Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész és zeneszerző mesél a dzsesszről a Beyond Budapest Jazztörténeti időutazás a Belvárosban című élményséta-sorozat következő, március 9-i állomásán.

Az egykori budapesti dzsesszélet legmeghatározóbb helyszíneit, művészeit bemutató programon belül a résztvevők megismerhetik a műfaj kialakulását, történelmi hátterét, és az is kiderül, vajon a németek és a szovjetek miért tiltották, majd az amerikaiak hogyan vetették be “kulturális trójai falóként” – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.
A séta elején Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt-díjas zenész, a nemzet művésze azt is felidézi, miként vált a dzsessz az ötvenes-hatvanas években a hazai szórakoztató- és vendéglátóipar legfontosabb elemévé. Ő maga kilencévesen kezdett zongorázni, majd a klasszikus zene után fordult figyelme a dzsessz felé. A sétán nemcsak a korszakról, hanem az odavezető útról is sok érdekességet hallhatnak a résztvevők.
A séta kidolgozója és vezetője Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő, számos könyv, köztük A magyar jazz története szerzője. A programon a résztvevők felfedezik a budapesti dzsesszélet legfontosabb helyszíneit, megismerkednek a korszak legnagyobb művészeivel, miközben a zenei hangzás jellegzetességei és az irányzat fejlődési íve is kirajzolódik.
A séta az Astoria szállótól indul. További információ és regisztráció: https://beyondbudapest.hu/turak/jazztorteneti_idoutazas_a_belvarosban.

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---
admin
Vidi Rita, a jovomenok.com főszerkesztője, író, tanácsadó
https://jovomenok.com