Nincs ember, aki ne várná 2020 végét. Ez az év mindent hozott, amire nem voltunk felkészülve: bezártságot, lemondásokat, összeszorított fogakat, sőt, összeszorított nadrágszíjakat is.
Bár a szállásfoglaló oldalak még nem örömködnek ugrándozva, főleg, hogy a síszezonra is azt tanácsolják az országvezetők, hogy lehetőleg mindenki fogja vissza magát, de egyre többen keresgélnek már a jövő tavaszi és jövő nyári utazási lehetőségek iránt.
Lehet, hogy még akkor sem lesz maradéktalanul őszinte a mosolyunk a csodálatos üdülőhelyeken való bóklászás közben, és olykor még eszünkbe jut majd 2020 rémálma, de jól tesszük, ha már most előre tekintünk.
Összeszedtünk néhány utazási ötletet, ahova eddig is érdemes volt, de jövőre biztosan érdemes lesz elutazni. Ráadásul most remek áron foglalhatunk szállást, hiszen többségük könnyedén lemondható. Ha más előnye nem is volt a koronavírusnak, annyit talán hoz majd a jövőre nézve, hogy az utazási irodák és szállásadók is némiképp rugalmasabbá válnak a folyton változó adottságok hatására.
Lássuk az utazási ötleteket 2021 tavaszára és nyarára!
Zakynthos

Zakynthos – Zákintosz – egy csodálatos sziget Görögország nyugati részén, és mint ilyen, igazi turistaparadicsomnak számít. A kék olyan árnyalati köszöntenek itt bennünket, amikről soha nem is álmodhattunk, mert ez esetben igaz, hogy a valóság minden álomnál szebb. A Jón-szigetek eme becses tagja jövőre is várja az oda utazókat, hogy feledhetetlen élményben részesítse őket.
Phuket – Thaiföld

Az egyik földi paradicsom a sok közül, rengeteg magyar utazó dédelgetett álma. Phuket Thaiföld délnyugai részén lévő Phuket sziget székhelye. Különleges természeti csodái mindig is vonzóerőt jelentettek az európaiak számára, hiszen itt olyan természeti képződményekkel találkozhatunk, amik csodaszámba mennek. Különleges sziklák, zafírkék víz, és úgy egyébként a kék és a zöld gyönyörűséges harmóniái jellemzik.
Gran Canaria – Kanári szigetek

Gran Canaria szigete a Kanári szigetek legfőbb, névadó szigete. Spanyolországhoz tartozik. Az Atlanti-óceánban találjuk ezt a szinte tökéletes kört alkotó, közepén a Pico de las Nieves vulkánnal ékeskedő szigetet. Világszerte a legkedveltebb turistacélpontok közé tartozik, egész évben vonzó éghajlatával és a csodálatos látnivalóival. Európai szemünknek a sziget környezete kies, már-már sivatagosnak is mondható, de nekünk először inkább a sziklás jelző jut eszünkbe róla. Infrastrukturálisan modern, élményszinten pedig idegeket kisimító, örökösen visszatérésre motiváló. Jövőre is az lesz!
Nápoly

Eme cikk írójának személyes kedvence Nápoly, Dél-Olaszország legnagyobb városa, a maga körülbelül egy millió lakosával. Nápoly hangulata egyedien mediterrán, mert itt ötvöződik a nagyvárosi millió az óvárosi lelassultsággal. Nápoly gazdasági és üzleti központ is, számos világhíres márka született és tevékenykedik nápolyi központtal. A Tirrén-tenger és a Vezúv szomszédsága lenyűgöző hangulatot biztosít az idelátogatóknak. Ne csodálkozzunk, ha itt járva az fordul meg a fejünkben: szeretnénk itt élni!
Zára

Szuperlatívuszok és legfelsőbb jelzők illetik Horvátország egyik ékkövét – szerencsére Horvátországnak sok ilyenje van, nehéz is közülük választani. Zára – avagy Zadar – Dalmácia fővárosa, és ide látogatva a végtelenül egyszerű, hétköznapi arcát mutatja az Adria: szép is, jól kitalált is, látnivalókban is gazdag, de a tenger kéksége az, ami még azt is feledtetheti velünk, hogy éppen indultunk volna valahová. Számtalan kirándulási lehetőség, látnivaló és gasztronómiai kényeztetés vár itt ránk, igazából csupán csak egy közepesen hosszú autóútra.
Mint láthatjuk, 2021-ben nem lesznek új úticélok. A régieket fogjuk újra felfedezni, és úgy örülni a látásuknak – vagy épp viszontlátásuknak –, mint mikor gyerekkorunkban megkaptuk a hőn áhított karácsonyi ajándékunkat, és alig tudtunk aludni az izgatottságtól. A bátrak már most foglalhatnak, még vannak helyek. A kivárósabbak még gondolkodhatnak, de ha ennek az egész korona-mizériának végre vége lesz, az biztos, hogy sok honfitársunkkal fogunk találkozni ezeken a helyeken.
Kellemes utazást!