Gazdaság

ITM: törvénymódosítás számolhatja fel a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát

A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése, ezért törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről – jelentette be kedden Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium közleménye szerint a javaslat értelmében a foglalkoztatók a jogsértés feltárását követően kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra, a mindenkori minimálbér mértékéig bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése a tervek szerint megújul, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik. A benyújtott törvénymódosítás alapján a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.

Bodó Sándor a közleményben kiemelte, a hatóság a jogsértés feltárását követően a megrövidített munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót. Az intézkedés különösen előnyös a munkából élők számára, hiszen rendezi a jogviszonyukat, így jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásokra, meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük is.

A jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátránya a tervezett módosítással megszűnhet, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. Az intézkedés a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti a gazdaságot. A törvényjavaslat parlamenti elfogadása esetén az új rendelkezések 2021. március 1-jétől léphetnek életbe.

Forrás: MTI

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---
admin
Vidi Rita, a jovomenok.com főszerkesztője, író, tanácsadó
https://jovomenok.com