Gazdaság

Jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

Budapest, 2019. június 25., kedd (MTI) – Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

A közleményben a szaktárca hangsúlyozta, a magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása tette indokolttá az új támogatási forma bevezetését.
A tájékoztatás szerint a támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A minisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt a jogosult méhészek számára.
A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus felületen.
A kérelem a benyújtását követő naptól tíz napon belül -, de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható.

gpe \ egr \ gkv \ kvs

MTI 2019. június 25., kedd 10:49

Rita Vidi
Rita Vidi
Vidi Rita író, gondolkodásmód tanácsadó, időgazdálkodás szakértő, és még sok minden más is :).
https://jovomenok.com

Vélemény, hozzászólás?