Salgótarján, 2019. május 25., szombat (MTI) – Megnyílt a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, a hazai képzőművészeti alkotások seregszemléje szombaton.
A kiállításon a beérkezett csaknem ötszáz alkotásból 116 festményt, grafikát és plasztikát mutatnak be a Dornyay Béla Múzeumban. A műveket két teremben, az emeleti térben és a képtárban láthatja a közönség.
K. Peák Ildikó művészettörténész a megnyitón úgy fogalmazott: az idén talán nem találunk sokkoló, megdöbbentő vagy a zsenialitás határát súroló művet, de kárpótol bennünket az egységesen jó színvonal és az egyes alkotásokban rejlő értékek.
A bemutatott anyag – a tárlat kiírásának és a rendezvény hagyományainak megfelelően – a festészet, az egyedi és sokszorosított grafika, továbbá a plasztika műfajait öleli fel. A 35. tárlat jelentős részét, a csaknem 120 alkotás mintegy felét a piktúra jegyében fogant művek alkotják – ismertette.
Elmondta, a festményanyagot ebben az évben kevésbé jellemzi az expresszivitás, inkább a formai és tematikai letisztultság és a játékosság, a groteszk pedig leginkább a plasztikákban érhető tetten.
K. Peák Ildikó szólt arról is, hogy a két világháború között elsődlegesen a fővárosra koncentráló csoportkiállításokat a 20. század közepétől követték a vidéki településeken is nyíló seregszemlék, kapcsolódva a kulturális életet decentralizálni kívánó törekvésekhez. Ezek közül többet elnyeltek a financiális nehézségek, de több rangos tárlat a nehézségek ellenére még ma is sikeres. Ilyen a hat évtizedes múltra visszatekintő Vásárhelyi Őszi Tárlat vagy az idén 40. alkalommal megnyíló Szegedi Nyári Tárlat – mondta.
Hozzátette: e nagy múltú rendezvények sorába illeszkedik a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, amely a hazai kortárs képzőművészet produktumaiból nyújt széles merítést, tükrözve annak sokszínűségét.
Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere kiemelte, hogy az előző két évben keletkezett alkotásokat bemutató tavaszi tárlat 1980 óta országos jelentőségűvé vált, és évről évre egyre több alkotás érkezik az ország különböző pontjairól.
Hagyományosan látható a múzeumban a múlt évi tárlat nagydíjasának kamarakiállítása is, ezúttal Várhelyi Tímea festőművész munkáit mutatják be.
Átadták a 35. tavaszi tárlat díjait is szombaton. Salgótarján város nagydíját Tenk László festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia díját Gelencsér János festőművész kapta. Az idén 60 éves Dornyay Béla Múzeum díját Széri-Varga Géza szobrászművész vehette át.
Az 1971-től megrendezett tavaszi tárlat jogelődje az 1965-ben megnyílt első észak-magyarországi területi képzőművészeti kiállítás. A tavaszi tárlatnak az 1990-es évektől kétévente ad helyet a város, felváltva a rajzbiennáléval, illetve rajztriennáléval.
A 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat augusztus 24-ig látogatható.

Tenk László festõmûvész a Dornyay Béla Múzeumban, a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton a megnyitó napján, 2019. május 25-én. A mûvész Salgótarján város nagydíját nyerte.
MTI/Komka Péter

K. Peák Ildikó mûvészettörténész beszédet mond a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat megnyitóján a Dornyay Béla Múzeumban 2019. május 25-én.
MTI/Komka Péter
bdu \ bám \ ppd
MTI 2019. május 25., szombat 12:38
Borítón: Salgótarján, 2019. május 25.
Széri-Varga Géza szobrászmûvész a Dornyay Béla Múzeumban, a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton a megnyitó napján, 2019. május 25-én. A mûvész a Dornyay Béla Múzeum díját nyerte el.
MTI/Komka Péter