Hírek Tudomány

Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt Zágrábban

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb, 2019. május 16., csütörtök (MTI) – A zágrábi Rebro kórház orvoscsoportja sikeresen szétválasztott egy sziámi ikerpárt, akik a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve – közölte a helyi sajtó csütörtökön.

A tizennégy órán át tartó beavatkozásban – amely két hónappal ezelőtt történt – 23 orvos vett részt, sebészek és altatóorvosok egyaránt. A sikeres műtétről azonban csak szerdán számoltak be sajtótájékoztatón a kórház orvosai.
A két kislány koraszülött volt, és az orvosok hat hétig küzdöttek az életükért. Bár a csecsemők még túl kicsik voltak, mindössze 3600 grammosak összesen, a műtétet már nem lehetett tovább halogatni. Az egyik ikerpárnál szívelégtelenség lépett fel, a másiknál pedig vizelési problémák – közölte a kórház.
Tomislav Luetic vezető sebész a sajtónak elmondta: rendkívül bonyolult műtétről volt szó, a kislányoknak közös volt a májuk és a vékonybelük egy része. Azóta azonban Kristina és Valentina jól vannak, a súlyuk is megkétszereződött, külön-külön 3,5 kilósak – mondta. Hozzátette: felépülésükben fontos szerepük volt a nővéreknek is, akik mindvégig ápolták a csecsemőket.
Az ikrek nehéz küzdelmen vannak túl, de még vár rájuk néhány műtét, többek között a hasfaluk bezárása, a kislányok ugyanis a szétválasztással a hasfelületük 30 százalékát elveszítették – hangsúlyozta az orvos, aki szerint a gyerekek nemsokára már hazamehetnek.
A második olyan sziámi ikerpárról van szó a világon, akiknek a májuk és a vékonybelük nőtt össze. Az első ilyen ikerpárnál a műtét alatt az egyik csecsemő életét vesztette, a horvát kislányok azonban mindketten jól vannak. Egy úgynevezett iker-iker transzfúziós szindrómáról (TTTS) van szó, amely az egypetéjű, monochorialis ikerterhességben fordulhat elő – írták a helyi lapok.

kkk \ kut \ pmg

MTI 2019. május 16., csütörtök 14:19

A kép illusztráció!

Rita Vidi
Rita Vidi
Vidi Rita író, gondolkodásmód tanácsadó, időgazdálkodás szakértő, és még sok minden más is :).
https://jovomenok.com

Vélemény, hozzászólás?