Társadalom

Több mint 1100-an futottak a Runway Run jótékonysági versenyen

Több mint 1100-an vettek részt a Runway Run jótékonysági futóversenyen szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A rendező Budapest Airport sajtóközleménye szerint a meghívásos versenyen idén a légiközlekedési iparág szakemberei, a hatóságok, illetve légitársasági és más, nemzetközi nagyvállalatok képviselői állhattak rajhoz a repülőtér lezárt 1. futópályáján, illetve ott volt a mezőnyben Szijjártó Péter külgazdasági és […]

Wáó!

Hatezren futottak csillagos ég alatt az éjszakai futóversenyen

A férfiaknál Csere Gáspár, a nőknél pedig az ukrán Ganna Volkova nyerte a félmaratont a Generali Night Run Budapest elnevezésű éjszakai versenyen, amelyen hatezer futó állt rajthoz. A kivilágított fővárosban hatodszor bonyolították le a viadalt, amely idén helyet kapott a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa rendezvénysorozatban. A résztvevők három táv – 6, 9 és 21 kilométer […]

Hírek Programok

Hétvégén ismét futófesztivál lesz Keszthelyen

Budapest, 2019. június 7., péntek (MTI) – Keszthelyen 12. alkalommal kerül sor a pünkösdi hétvégén az Intersport Keszthelyi Kilométerek (KKM) elnevezésű futófesztiválra. Az eseményen a fiataloknak 24 futamot rendeznek, a különböző távok közül a leghosszabb a maratoni lesz vasárnap. A szervezők az elmúlt évek tapasztalatai alapján a két nap alatt összesen legalább kétezer futót várnak, […]

Hírek Társadalom

Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani Budapesten

Budapest, 2019. május 12., vasárnap (MTI) – Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt Budapesten, szakaszosan és időszakosan lezárják például a budai és a pesti rakpartot, valamint a Margit hidat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a “15 év – 15 km” elnevezésű futóverseny miatt délelőtt rövidített útvonalon közlekedik a 2-es villamos (Közvágóhíd – […]

Életmód

Csökkenti a környezetszennyezést a londoni maraton

London, 2019. április 26., péntek (MTI) – Csökkenti a környezetszennyezést a világ egyik leghíresebb utcai futóversenye, a londoni maraton, amelynek több tízezres mezőnye vasárnap reggel rajtol. Noha a legendás sportesemény résztvevői tavaly 63 millió fontot (23,4 milliárd forint) gyűjtöttek jótékony célra, a versenyen tengernyi műanyag vizespalackot dobtak el a futók – olvasható a BBC hírportálján. […]