Élővilág

Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án – közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) […]

Élővilág

Októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel. Az ország déli és keleti megyéiben október 5-én kezdik meg a vakcinázást. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a […]

Élővilág

A lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban

A szeptember eleji lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban, a legutóbbi, nyíltvízi mérések eredménye szerint drasztikusan csökkent az algatömeg a Keszthelyi-öbölben is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték – közölte Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) kutatója az MTI-vel pénteken. A kutató beszámolója szerint a héten öt helyszínen végeztek méréseket a tó nyílt […]

Élővilág

A klímaváltozás hatására egyre több gólya marad itthon télen

A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltozatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető. A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen. A gólyák elvileg augusztus második felében indulnak el kontinensünknek erről a részéről, viszont ugyanaz a […]

Élővilág

Rendkívüli algásodás a Balaton délnyugati részén

Borítón:  Keszthely, 2019. szeptember 11. Algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én. Az üledékbõl felszabadult foszfor lehetett a fõ oka az augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén – írta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának két […]

Élővilág

Egyre több bálna és delfin vetődik partra Nagy-Britanniában

Az elmúlt években egyre több bálna és delfin sodródik partra és pusztul el Nagy-Britanniában – derült ki a friss adatokból. A mutatók szerint csak 2017-ben ezer tengeri emlős vetődött partra a szigetországban, ami rekordot jelent a mérések hivatalos kezdete óta – írja a BBC hírportálja. A 2011 és 2017 közötti időszakban 4896 bálna és delfin […]

Élővilág

Vezetett túrákon hallgatható a szarvasbőgés a Pilisi Parkerdőben

A Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami a főváros környéki erdőkben szeptembertől október elejéig tart. A vezetett kirándulásokon a kísérő szakemberek nemcsak a gímszarvasok, hanem az éjszaka aktív többi állat életével is megismertetik az érdeklődőket. A szarvasbőgéstúrák egy-egy alkalommal korlátozott számú látogatót fogadnak, és a helyszínen […]

Élővilág

Veszélyeztetik a vadon élő állatokat a szelfiző turisták

A vadon élő állatokkal szelfiző turisták megzavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, veszélyeztetik a születésszámot – figyelmeztettek kutatók az Új-Zélandon tartott Nemzetközi Pingvinkonferencián. A múlt héten Dunedinben tartott konferencián az Otagói Egyetem vadvédelmi programjának vezetője, Philip Seddon kifejtette, hogy ijesztő a vadállatos szelfik mindennapivá válása, mert testi és érzelmi stresszt okoz az állatoknak – írta a […]

Élővilág

Szarvasbőgés miatt erdőlátogatási korlátozás lépett életbe a Mecsekben és a Zselicben

Korlátozza az erdőterületek látogatását a Mecsekben és a Zselicben a területeket kezelő Mecsekerdő Zrt. szeptember 1-től egy hónapon át, a szarvasbőgés időszakában – közölte a társaság vasárnap az MTI-vel. A Mecsekerdő tájékoztatása szerint a Szigetvári Erdészet sasréti, a Sásdi Erdészet kisvaszari, az Árpádtetői Erdészet hetvehelyi, a Pécsváradi Erdészet kárászi és mészkemencei, továbbá a Sellyei Erdészet […]

Élővilág

Kihalás szélén az egyetlen sivatagban élő medve

Mindössze 36 góbi medve élt Mongóliában 2018 végén – közölte hétfőn a Mongol Tudományos Akadémia Általános és Kísérleti Biológiai Intézete. Az intézet szakemberei 56 megfigyelő kamera segítségével mérték fel 2018-ban, hogy mekkora a kihalás szélén álló faj populációja, amely kizárólag a mongóliai Góbi sivatagban él. A kamerák az alfaj 36 különböző egyedét vették fel az […]

Élővilág

Nagy mennyiségű habkő úszik a Csendes-óceánon

Nagy mennyiségű habkő úszik a Csendes-óceánon. A vulkanikus eredetű kőzetből álló “áramlat” 150 négyzetkilométeres felületen sodródik. A horzsakőáramlatot először ausztrál vitorlázók észlelték a hónap elején. A szakértők szerint a kőzetek egy Tonga közelében lévő víz alatti vulkánból származnak, mely műholdfelvételek szerint augusztus 7. körül tört ki. A habkő vagy horzsakő egy könnyű, buborékszerű üregekben gazdag […]

Élővilág

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt.

Elkezdődött a szarvasbőgés a gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. augusztus 30. és szeptember 14. között erdei vasúttal és lovas fogattal szervez kirándulásokat azokhoz az erdőrészekhez, ahol jelentősebb bőgés várható – közölte az erdőgazdaság az MTI-vel. A túrák esténként a Pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indulnak; a természetbarátok augusztus 30-án és 31-én erdei vasúton és lovas fogaton is […]

Élővilág

Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban

Rothschlild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) született a Nyíregyházi Állatparkban, az utóddal együtt már hét zsiráf látható a sóstógyógyfürdői látványosságban. A 450 nap vemhességi idő után világra jött nőstény borjú testmérete – a megszokottakkal ellentétben – gyakorlatilag a bikákéhoz hasonlít, a 175 centiméter hosszú és 60 kilogrammos utód egy órával születése után már biztosan állt a lábán. […]

Élővilág

Tenyérnyi szőrcsomók születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Fogságban nagyon ritkán szaporodó vörös macskamedvékkel (Ailurus fulgens) gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark állatgyűjteménye. A kis- vagy vörös pandáknak is nevezett fajból két felnőtt egyed él a sóstógyógyfürdői látványosságban, az Európai Fajmegőrzési Program keretében öt éve Nyíregyházára került nőstény Ting-tingnek és a Szecsuán névre keresztelt hímnek nemrégiben két utóda is született. A most hathetes ikerpár egyik […]

Élővilág

Veresegyházon találtak otthonra cirkuszi oroszlánok

A Veresegyházi Medveotthonban leltek végleges otthonra romániai cirkuszi oroszlánok. A nyolc felnőtt és a két kölyök oroszlán Magyarország legnagyobb nagymacska-kifutóját vehette birtokba hétfőn. Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon igazgatója az oroszlánok hétfői bemutatkozása alkalmából az MTI-nek elmondta, hogy az állatok egy román vándorcirkusz “fellépői” voltak és a nagyragadozók cirkuszi bemutatásának ottani tiltása miatt kerültek Érdre. […]

Élővilág

Partifecskék gyűrűzése Nógrádban

Borítón: Nemti, 2019. július 19. Szabadon enged egy meggyûrûzött partifecskét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkéntese a Nógrád megyei Nemti közelében 2019. július 19-én. Magyarországon a vonuló madarak, köztük a fecskefajok száma jelentõsen csökken. A gyûrûzés segítségével lehetõség nyílik az állatok vonulásának és populációjának vizsgálatára. MTI/Komka Péter