Gazdaság

NAV: az automatákra ki kell tenni a regisztrációs számot

A természetes személyeket kétszázezer forintig, a cégeket (nem természetes személyeket) pedig ötszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja az adóhatóság, ha nincs jól olvasható regisztrációs szám az általuk üzemeltetett automatán – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján. A NAV ellenőrei az automata berendezések üzemeltetésének ellenőrzésekor többször azt tapasztalták, hogy az […]

Gazdaság

Hamis parfümköket és cipőket foglalt le az adó- és vámhivatal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán – közölte a szervezet Komárom-Esztergom megyei igazgatósága pénteken az MTI-vel. Simoni Márton vámszakmai sajtóreferens tájékoztatása szerint egy lengyel autó a fuvarlevél szerint három raklap árut szállított Romániából Németországba. A sofőr elmondta, hogy […]

IT Digital

Ismét adathalászatra figyelmeztet az adóhivatal

A napokban ismét több bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) arról, hogy adathalászok kíséreltek megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. A NAV közleményében hangsúlyozza: az ügyfélkapus adatokat mindenki csak a megfelelő oldalon (www.nav.gov.hu, www.magyarorszag.hu) adja meg. A csalók sokszor olyan oldalakat szerkesztenek, amelyek arculati elemeiben is rendkívül […]

Gazdaság

Blokkolhatja az élelmiszer-automatákat a NAV, ha valaki nem fizeti meg a felügyeleti díjat

Az adóhatóság blokkolja azoknak az élelmiszer-automatáknak az automata felügyeleti egységét (AFE), amelyeknek a felügyeleti szolgáltatását megszünteti a Magyar Posta – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján. Ha a felügyeleti szolgáltatói szerződés azért szűnik meg, mert az üzemeltető nem fizette meg a felügyeleti szolgáltatási díjat, a blokkolás feloldásához nem elég […]

Gazdaság

NAV: minden automatát be kell jelenteni július 31-éig

Július 31-éig szankció nélkül bejelenthetik az üzemeltetők az adóhivatalnak azokat az automata berendezéseket, amelyek olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amelyért helyben fizetnek a vásárlók, működésükhöz nincs szükség kezelőszemélyzetre – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben. Hangsúlyozzák, bejelenteni nemcsak az élelmiszert árusító automaták adatait kell, a kötelezettség […]

Hírek Társadalom

A külföldi utazásokkal kapcsolatos szabályokra hívja fel a figyelmet a NAV

Budapest, 2019. június 11., kedd (MTI) – A külföldi utazásokhoz kapcsolódó szabályokra, egyebek mellett az engedélyköteles árukra, a gyógyszerkivitelre vagy a kutyák, macskák utaztatásához szükséges feltételekre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden. A folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állók csak a kezelőorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaik során, […]

Hírek Társadalom

Adózási szempontból felnőttek a nyári munkát vállaló diákok

Budapest, 2019. június 6., csütörtök (MTI) – A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben […]

Hírek Társadalom

Online számlák: ahol az adatok rendben vannak, ott nincs ellenőrzés

Budapest, 2019. június 3., hétfő (MTI) – Az online számla rendszer a tisztességes adózóknak is segít észlelni az apróbb könyvelési, bevallási hibákat, így azokat saját maguk is javíthatják valamint partnereik adatszolgáltatásait is kontrollálhatják, ahol pedig minden rendben van, ott az adóhatóság sem vizsgálódik – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn. […]

Gazdaság Hírek

Az online számláknál június 4-től kötelező az új formátum alkalmazása

Budapest, 2019. május 30., csütörtök (MTI) – Június 4-től kötelezővé válik az online számlák adatszolgáltatásában az új verzió alkalmazása, miután véget ér a január óta tartó tesztelési időszak – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a NAV saját fejlesztésű számlázó programját, az online számlázót használják, nincs teendőjük, a program automatikusan […]

Gazdaság Hírek

Péntekig várja a civilszervezetektől a NAV az elszámolást

Budapest, 2019. május 27., hétfő (MTI) – A hónap végéig kell elszámolniuk a 2017-ben 1 százalékos szja-felajánlásokban részesült civilszervezeteknek, jövőre csak azon szervezetek kaphatnak felajánlást, amelyek az elszámolást május 31-ig eljuttatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. A NAV közleményében ismerteti: a 17KOZ közleményben jelölni kell mindazon 1 […]

Hírek Társadalom

Éjfélkor lejár az adóbevallás elkészítésének határideje

Budapest, 2019. május 20., hétfő (MTI) – Hétfő éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. A közlemény szerint a NAV által készített szja-bevallási tervezetet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül lehet. Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni […]

Hírek Társadalom

A NAV közzétette a júniusban elszámolható üzemanyagárakat

Budapest, 2019. május 17., péntek (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júniusban alkalmazható üzemanyagárakat. A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 410 forinttal, a gázolaj literenként 416 forinttal, az autógáz pedig 238 forinttal számolható el 2019. június 1. és június 30. között. Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya […]

Gazdaság Hírek

Online számlák: egyhavi haladék a NAV-tól az új formátum alkalmazására

Budapest, 2019. május 2., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) május 2. helyett június 4-re tolta ki az online számla adatszolgáltatás új sémája szerinti jelentés határidejét – hívta fel a figyelmet az RSM Hungary. Az adóhivatal január végén publikálta a számlák adatszolgáltatásához kapcsolódó új verziót, az 1.1-es specifikációt és XSD sémát, melyet […]

Hírek Társadalom

NAV: mindenki megkapta az szja-bevallás tervezetét

Budapest, 2019. május 2., csütörtök (MTI) – Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet – közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában. Kis Péter András azt mondta, az ügyfélkapuval rendelkezőknek március 14-től érhetőek el tervezetek, a postai úton kérőknek pedig április […]

Hírek Társadalom

NAV: máig érkeznek a papíralapú adóbevallási tervezetek

Budapest, 2019. április 30., kedd (MTI) – Máig kapják meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Emellett, azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők […]

Gazdaság

NAV: 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz

Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz. Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint idén már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet, ami több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését. A NAV a beérkezett kifizetői, munkáltatói […]

Gazdaság Hírek

Nem ez a világ legjobb híre, de érdemes tudni róla: a NAV idei ellenőrzési terve

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési terve, ez alapján kiemelten ellenőrzik az internetes kereskedelmet, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmet, az alkalmazottak bejelentését, a vám- és jövedéki szabályok betartását és az online számlaadat-szolgáltatást – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a NAV idén is figyelmet fordít az adózók transzferár-képzési gyakorlatára és […]

Gazdaság Hírek

A NAV nem kér igazolást a bevallási tervezethez

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a NAV […]