5 hidegben is játszódó film, amit hőségben is jó nézni
Kultúra

5 hidegben (is) játszódó film, amit hőség közepén a legjobb nézni

A filmek nemcsak abban segítenek, hogy szórakozzunk, tanuljunk, inspirálódjunk és a művészi önkifejezés mélységein elmélkedjünk hanem abban is, hogy a képi világukkal és a hangulatukkal olyan érzeteket keltsenek bennünk, amiknek semmi közük esetleg ahhoz a valósághoz, amiben éppen élni kényszerülünk a napjainkat. Hőséggel áldott/sújtott (ki minek érzi) időszakokban vannak, akik vizes filmélményekre vágynak, de vannak […]

Kultúra

Debrecenben lesz a kezdő felnőtt néptáncosok országos találkozója

Tizennyolc csoport csaknem négyszáz táncosa részvételével rendezik meg a hétvégén Debrecenben a 6. Kezdő Felnőtt Néptáncosok Országos Találkozóját – tájékoztatta az MTI-t a szervező Debreceni Népi Együttes (DNE) művészeti vezetője. Hercz Vilmos elmondta: a találkozón azoknak a táncosoknak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, akik felnőttként, előképzettség nélkül ismerekedtek meg a néptánc alapjaival. A kétnapos esemény célja, hogy […]

Kultúra

Pierre Richard: “a díjak sohasem érdekeltek, csak a közönség szeretete”

“A díjak sohasem érdekeltek, számomra a közönség szeretete és elismerése jelentette a díjakat” – hangsúlyozta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Pierre Richard francia színész, rendező, aki a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként érkezett a magyar fővárosba. A fesztiválon a francia színész két filmje, a Félénk vagyok, de hódítani akarok és a Magas szőke férfi, felemás cipőben felújított […]

Kultúra

Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep

Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep pénteken a Szentháromság téren. Az idei rendezvény a harminc éve elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa. “A könyv jó befektetés, ahogy Kosztolányi írja, szellemi manna, amelyből mindenki jól lakik. Az olvasás környezetbarát kikapcsolódás, mert bár a könyv papírból készül, nem egyszer használatos: életre szóló társa […]

Kultúra

Alkalmi bélyegen a Süsü, a sárkány szereplői

A Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat mesehőseiről készült alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta ünnepélyes keretek között hétfőn. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba a három bélyegképből álló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot. Az eseményen Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója kiemelte: a […]

Kultúra

Bryan Adams, a világhírű rocksztár szeptemberben fellép a Hősök terén

Immár hatodik alkalommal ad koncertet Bryan Adams Magyarországon. A világhírű kanadai rocksztár szeptember 28-án a Hősök terén lép fel. Bryan Adamsszel ünnepli huszadik születésnapját a Skandináv lottó. Az ingyenes koncerten a kanadai előadó kifejezetten erre az estére készített kétórás exkluzív showval lép fel. Az előzenekar a Wellhello lesz – közölte a Szerencsejáték Zrt. hétfőn az […]

Kultúra

Július 24-én látható az Apollo 11 című dokumentumfilm az Urániában

Budapest, 2019. július 18., csütörtök (MTI) – Egyetlen alkalommal, július 24-én mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház Todd Douglas Miller Apollo 11 című dokumentumfilmjét napra pontosan a sikeres visszatérés ötvenedik évfordulóján. Az idei Sundance Filmfesztiválon is díjazott és Karlovy Vary-ban is bemutatott dokumentumfilmet eredeti nyelven, csak angol felirattal vetíti az Uránia – közölte az Uránia […]

Kultúra

Először rendezik meg az Orgonák éjszakáját szombaton

Budapest, 2019. július 15., hétfő (MTI) – Első alkalommal rendezi meg Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei programsorozatot szombaton a Filharmónia Magyarország, amelynek keretében a többi között orgonatörténeti előadásokat, hangszerbemutatót és mini orgonakoncerteket is tartanak. A szervezők hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Filharmónia Magyarország célja, hogy felhívja a figyelmet “az orgonához kapcsolódó zenei élmények […]

Kultúra

8 új helyszín, amely az UNESCO Világörökség részévé vált

Baku, 2019. július 8., hétfő (MTI) – Nyolc további kulturális világörökségi helyszínt vett fel listájára vasárnap az UNESCO Világörökségi Bizottsága soros tanácskozásán, Bakuban. Az új kulturális helyszínek Azerbajdzsánban, Portugáliában, Oroszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban vannak – ismertette a nemzetközi szervezet honlapja. A listára került helyszínek között szerepel a Lisszabontól 30 kilométerre fekvő […]

Kultúra

Megkezdődött az idei Balaton Sound

Zamárdi, 2019. július 3., szerda (MTI) – Megkezdődött szerdán az idei Balaton Sound, amelyre mintegy 170 ezer embert várnak vasárnapig Zamárdiba – közölte Fülöp Zoltán fesztiváligazgató a rendezvény nyitó napján tartott sajtóbejáráson az MTI-vel. Az idei fesztiválon az elektronikus tánczene legnagyobb képviselői mellett az “urban music” – a rap, a hiphop és az r’n’b – […]

Kultúra

A Toto együttes koncertje Budapesten

Az idén 42. éves amerikai Toto rockegyüttes június 27-én koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. Néhány pillanatkép a koncertből. Borítón: Budapest, 2019. június 27. Joseph Williams az amerikai Toto együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. június 27-én. MTI/Mohai Balázs

Kultúra

Több mint százezren látták a Szépművészeti Michelangelo kiállítását

Budapest, 2019. július 2., kedd (MTI) – Több mint százezer látogató volt kíváncsi a vasárnap zárult Michelangelo kiállításra a Szépművészeti Múzeumban – közölte az intézmény kedden az MTI-vel. Mint írják, az április elején nyílt, A test diadala – Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlaton a reneszánsz mester csaknem harminc, a világ legrangosabb […]

Kultúra

A VOLT Fesztivál képekben

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fesztivál. Június 29-ért véget az idei Volt fesztivál, ahol többek között olyan nagysikerű előadók léptek fel, mint a Kiscsillag, Black Eyed Peaces, LP, Slash, Slipknot, stb. Íme a bizonyíték képekben, hogy a fesztivál résztvevői milyen jól érezték magukat idén. Borító: Sopron, 2019. június 26. A 27. VOLT […]

Kultúra

Először rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust

Budapest, 2019. június 30., vasárnap (MTI) – Első alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust augusztus 30. és szeptember 3. között Budapesten. A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő – Magyország legfiatalabb koncertmestere – által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelynek a Festetics és Benczúr […]

Kultúra

Harminc országból érkeznek hallgatók a PTE nyári egyetemeire

Pécs, 2019. június 30., vasárnap (MTI) – A magyar nyelv és a kulturális örökség témakörében is nyári egyetemeken vehetnek részt külföldi hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t. A PTE közleménye szerint az intézmény nemzetköziesítését szolgáló hagyományos programok során idén már hét nyári egyetem indul a Dél-Dunántúli Régió legnagyobb egyetemén; […]

Kultúra

A szegedi paprika történetéről nyílt kiállítás az ópusztaszeri emlékparkban

Ópusztaszer, 2019. június 27., csütörtök (MTI) – A szegedi paprika termesztésének és feldolgozásának történetéről nyílt új állandó kiállítás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője csütörtökön az MTI-t. Kodácz Csengele elmondta, hogy a kiállítás célja átfogó, hiteles képet adni a fűszerpaprika termelésének meghonosodásáról és az őrlemény nagyüzemi előállításáról. Az eredeti ipartörténeti és […]

Kultúra

Több mint 60 programot kínál a Zempléni Fesztivál

Budapest, 2019. június 25., kedd (MTI) – Több mint 60 programot, köztük komolyzenei és dzsesszeket, irodalmi esteket és kiállításokat is kínál a Zempléni Fesztivál augusztus 9. és 18. között. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település, egyebek mellett Mád, Tarcal, Taktaharkány és Tolcsva szabadtéri helyszínei és műemlékei adnak otthont a fesztiválnak 40 helyszínen. […]

Kultúra

Csaló csajok – Aréna Mozi

Josephine (Anne Hathaway) és Penny (Rebel Wilson) hivatásos szélhámosnők párharcával töltjük ki az estét. Joshepine az elegáns, nagymenő, aki kimondottan a kőgazdagok pénzére hajt. Penny a viszont a nagydumás, de nem nagypályás, inkább a sok apró 500 dollár megszállotja.

Kultúra

Fishing On Orfű: pillanatképek a fellépőkről

A híres Fishing On Orfű fesztiválra alig több, mint három héttel a kezdés előtt minden jegy elkelt. A több tucat fellépő mellett a szervezők úgynevezett “off-programokkal” is készülnek, köztük kertmozival, színházzal és különböző túrákkal. Ezek között még van, amire most is kapható a belépő. Íme néhány pillanatkép az ország egyik legnépszerűbb fesztiválján fellépő fellépőkről. Orfû, […]

Kultúra

Júliusban ismét templomi koncertsorozat Székesfehérváron

Székesfehérvár, 2019. június 22., szombat (MTI) – Júliusban, csütörtökönként ismét komolyzenei hangversenyek lesznek Székesfehérvár templomaiban: a négy alkalomból álló nyári koncertsorozat korszakokon átívelő műsort kínál a zenekedvelőknek a barokktól egészen a kortárs darabokig. A sorozat különlegessége, hogy a hagyományoktól eltérően a szabad ég alatt is lesz egy hangverseny. A bazilika felújítása miatt az épület előtti […]

Kultúra

Dead Can Dance-koncert jövő szerdán a Sportarénában

Budapest, 2019. június 22., szombat (MTI) – Hét év után ismét Dead Can Dance-koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában. A világzene egyik kultikus csapata szerdán lép fel a fővárosban. A Dead Can Dance A Celebration – Life & Works 1980-2019 című turnéja keretében zenél a Sportarénában. Az együttes Prágából érkezik Budapestre (a cseh fővárosban […]