Közélet

Harc vagy együttműködés? Hogyan működhetünk együtt a versenytársainkkal? (csak egy féle módon)

Ha szerencsénk van, vannak konkurenseink, és nem kell a piacunkon egyedüli vállalkozásként bozótharcot vívnunk az ügyfelekért.

Ha szerencsénk van, akkor ugyanolyan tisztességes konkurenseink vannak, mint amilyenek mi vagyunk: betartják a törvényeket, követik az írott és íratlan játékszabályokat, és erkölcsileg és morálisan is olyan szinten állnak, ami kifejezetten felemelő és inspiráló tereppé teszi a piacunkat.

De ha nincs szerencsénk, akkor olyan konkurensekkel ver meg az ég, akik mindent másképp csinálnak mint ahogy az elvárható lenne, és sem a törvényeket, sem az írott-íratlan szabályokat nem veszik figyelembe, ráadásul erkölcsileg és morálisan is egy maffia vagy egy zombihadsereg színvonalával érnek csak fel.

Arról, hogy a harmadik esetben muszáj lesz harcolni, szerintem gyorsan megegyezhetünk. Egyszerűen vannak olyan szituációk – remélhetőleg egyébként inkább nincsenek, vagy ha elő is fordulnak, akkor csak átmeneti, kósza pillanatokra –, amikor nem kerülhetjük el az akár frontális, akár hátbatámadós harcot. De most ne erről beszéljünk!

Hanem inkább arról az idillikus állapotról essen most szó, amikor a konkurenseinkkel tényleg úgy viszonyulhatunk egymáshoz, mint a futó- vagy úszóversenyen a versenyzők: az adott néhány percben megméretjük magunkat egymás ellenében, de úgy egyébként akár még támogatjuk is egymást, együtt edzünk, együtt bulizunk, együtt utazzuk be a világot.

De még mielőtt arról ábrándoznánk, hogy a szomszéd, ugyanolyan bolttal, mint mi vagyunk, kézen fogva táncikálunk el a naplementébe, előbb beszéljünk arról, hogy a versenytársakkal való együttműködést törvények tiltják.

A kartellezés tilalma

A világ legtöbb országában tiltják és üldözik a versenytársak közti együttműködéseket. Kartellezésnek hívják azt, amikor versenytársak a közös érdek érvényesítése ügyében összeszövetkeznek egymással, és országa válogatja, hogy milyen lépéseket milyen szigorúan vesznek a büntető törvénykönyvek hatálya alá.

Például van, ahol azt, hogy két hasonló profilú, kellően nagy cég vezetője együtt ebédel, már problémásnak ítélik meg, és az újságok címlapjára kerülhetnek ezzel az egyszerű eseménnyel, de van, ahol közös kutatásokat és fejlesztéseket is kivitelezhetnek a versenytársak kart-karba öltve, mert a társadalom érdeke azt kívánja.

Alapvetően a kartellezést olyan értelemben tiltják és üldözik, hogy a versenytársak nem szövetkezhetnek össze azért, hogy:

– együtt már monopolhelyzetet teremtsenek,

– együtt határozzák meg az árakat, és persze a magasabb árakban egyezve meg,

– együtt dönthessék el a piac fő irányvonalait.

Azért nem engedik ezt a törvények, mert ha például két erős piaci szereplő összefog, akkor torzul a verseny, és a kicsik – akik márpedig a legtöbb piacon sokan vannak – ellehetetlenülnek, elpusztulnak, vagy épp a piacra való belépés lehetősége szűnik meg.

Nem mindegy, hogy egy nagy ellen kell küzdeni, vagy két-három hatalmas birodalom összefogása ellen. Ezért a törvények ezeket az összefogásokat, szövetkezéseket, együttműködéseket tiltják, hogy a piacokon egészséges verseny legyen, illetve az is maradjon. A futóversenyeken sem beszélhetnek össze a versenyzők, mert azt már bundázásnak tekintik, és örökös kizárás, de akár börtön is lehet a következménye.

A versenypiacok esetében a tőzsdén fogadnak a befektetők arra, hogy melyik verseny hogyan fog alakulni, és ha ebbe bárki beavatkozik – persze már maga a fogadás ténye is beavatkozás egy versenybe, de azt is szigorúan szabályozzák és minden államban felügyelik a hatóságok is – alulról, hátulról, sunyi módon, kívülről nem láthatóan, akkor egyrészről óriási veszteségek fognak létrejönni, másrészről pedig óriási nyereségek. Ez nem lenne tisztességes és a legtöbb országban ez nem is törvényes.

Vannak hivatalos kartellek, ilyen például az olajiparban meghatározó szövetség az OPEC. De az is gyakori, hogy a piaci résztvevők közös érdekképviseletekbe tömörülnek, hogy a törvényhozóknál egységes erővel tudjanak lobbizni például, ugyanakkor ezekben a szerveződésekben a szabályzat szigorúan tiltja, hogy a felek egymással, titokban megállapodjanak bármiről, ami befolyásolja a piac berendezkedését, működését. Az már például egy fontos jelzés a hatóságok felé, ha egy piaci szereplőt kizárnak egy ilyen közös érdekképviseleti szervezetből.

Tehát amikor bármelyik vállalkozás titkon arra vágyik, hogy rózsaszín vattacukrot falatozva töltse a napjait a versenytársakkal kézen fogva, andalogva, akkor az már rögtön a kartellezés gyanúját veti fel, aminek a végkimenetele bizony nagyon durva fegyházas sztorikat juttathat eszünkbe.

Amikor azt látom, hogy vállalkozások naivan abban bíznak, hogy ténylegesen napi szinten együttműködhetnek a konkurenseikkel, akkor az van, hogy nyilvánvalóvá válik, hogy az adott vállalkozásnak fogalma sincs, hogy milyen játszótérre merészkedett be játszani. Ugyanis olyanra tévedt be, ahol a közös játék alapvetően tilos, tehát ha mégis erre vágyik, az azt jelenti, hogy tudatlanul és bután tervez valamit, ami jó eséllyel nem lehetséges.

De hogy lehetséges mégis? Hát az azért mégiscsak elképesztő, hogy úgy kell működnie egy vállalkozásnak, hogy vagy állandóan véres harcra kész, vagy állandóan a Gazdasági Versenyhivatal lesújtani kész pallosától retteg!

Az együttműködésnek is megvan a módja, de igen korlátosan.

Együttműködési lehetőség a versenytársakkal

Bármennyire is szép és előremutató ötletnek tűnik legalább az, hogy megegyezünk a versenytársainkkal, hogy nem támadjuk meg egymást, már ez az egyszerű békére való berendezkedés is aggályosnak tűnik.

Ugyanis egy 150 résztvevős piacon, ha két elég erős fél megegyezik abban, hogy egymást soha, semmilyen körülmények között nem támadják meg, az már torzítja a versenyt, tehát máris felmerült a kartellezés gyanúja. Nyilván van egy csomó árnyalata minden ügynek, de gondolom te sem ügyvédekkel akarod tölteni a napjaidat, akik rendre arról tájékoztatnak, hogy hogyan akarnak megvédeni a kartell-gyanú miatti börtönbüntetéstől és teljes vagyonelkobzástól, és hogy úgy egyébként milyen árnyalatai vannak a te konkrét ügyednek.

A kartellgyanúnál ráadásul általában jó néven veszik a szervek, ha bevallasz mindent és rákened a másikra, tehát az, hogy gyanú esetén bizonyosság nélkül maradnak az ügyek, az gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Igazából egyetlen hivatalos módja van az együttműködésnek, és ez pedig a közös érdekképviseletbe való tömörülés – és ebben a szervezetben egy olyan szigorú szabályzat létrehozása, ami tárgyalja a kartellezés tiltását is.

De van értelme közös szervezetet működtetni?

Nincs:

– Ha nem lép be minden résztvevő, akkor nincs értelme ernyőszervezetnek. Mert az máris kartellgyanús, hogy ha csak néhányan tömörülnek össze.

– Ha nagyon-nagyon pici a piac és nem egészséges a berendezkedése – tehát nincs még egy nagy feje a piacvezető „személyében”, nincs 2-3 kihívó és számtalan kis követő a piacon –, akkor megint csak alapvető kartellgyanú merülhet fel. Persze, lehet magyarázni közös érdekkel, például, hogy épüljön a közös piac, csakhogy ez túlzottan erős pozíciót biztosít a régieknek, és rögtön gyengíti az új piaci belépőket. Tehát ez rossz kiindulási pont.

Van értelme a közös szervezetnek, ha:

– Tényleg mindenki belép, és tárt karokkal várják az újakat is,

– továbbá a piac maga is már egy egészséges versenypiaci formát mutat, tehát van piacvezető, vannak kihívói, és megszámlálhatatlanul sok már a kis követő is, és ezek száma egyre bővül.

A tényállás az, hogy a versenytársak igazából sosem dolgozhatnak össze, sosem lehetnek olyan jóban, mint a barátok, sosem egyezhetnek meg a versenyt és a piacot érintő tervekről, és nem is egyeztethetnek egymással.

A futóverseny analógia jó arra, hogy megértsük a verseny alapvetéseit, de rossz analógia arra, hogy megértsük a piaci verseny természetét.

A versenypiacon nincs közös felkészülés a versenytársak között. Nincs közös bulizás. Lehetsz a versenytársaiddal egy klub tagja, de a klubot is úgy kell megalapozni és működtetni, hogy soha ne merülhessen fel a kartellezés gyanúja.

A vállalkozás igazából magányos bozótharc a saját piacodon, és ezt nemcsak elfogadni kell, de profi harcossá is kell képezned magad, akinek remélhetőleg sok-sok termékeny és békés napja lesz.

Mert ha még engedve is lenne a kartellezés, ha köthetnél is csodálatos meg nem támadási szerződéseket, ha közösen találhatnátok is ki a piac jövőjét a konkurensekkel, együttes erővel, akkor is ott van az ilyen szituációkban azonnal és mindig megjelenő emberi faktor: az árulás.

De ez már egy másik cikk története…

admin
Vidi Rita, a jovomenok.com főszerkesztője, író, tanácsadó
https://jovomenok.com