Ritkán kezdődik úgy egy interjú, hogy csak ámulok, bámulok, nem jutok szavakhoz és kidobom az előre elkészített kérdéssort, majd a látottak hatása alatt teljesen újat írok. Ha mézeskalácsról van szó, nekem a gyerekkori vásározó nénik jutnak az szembe, akik egy-egy zacskó finom, édes, fahéjas mézes puszedlivel lepték meg gyógyszerész anyukámat. És amikor a zentai templomkertben búcsú volt, nagypapám minden alkalommal vett nekem mézeskalács szívet tükörrel a közepén, de sajnos azt a szívet nem lehetett megenni. A jelenlegi mézeskalácsokat meg nincs szívem megenni, mert annyira gyönyörűek, hogy művészi alkotásnak érzem őket. Bemutatok egy igazi hagyományőrző mézeskalácsost, aki művészi szintre tökéletesítette a szakmáját.
