Mindenkinek lehet véleménye, ráadásul az egyén azt szabadon alkothatja meg magának anélkül, hogy bárki az akaratát ráerőltethetné ez ügyben. A vélemény szabadságát alkotmányos és alaptörvényi jogok védik szerte a világon.
Véleménye lehet egyénnek, szervezetnek, cégnek, kisebb-nagyobb közösségeknek. A vélemény mindig egy mém, egy gondolati séma, ami akár többekben is ugyanúgy munkálhat, mint ahogy az is előfordulhat, hogy egy vélemény az tényleg csak egyetlen ember különleges gondolati világa, és senki másra nem jellemző abban az összetételben.
Azért szeretjük mások véleményét megismerni, mert a vélemények ismerete segít kapaszkodókat találni a világban. A sajátunkkal persze tisztában vagyunk, már ha van lehetőségünk átgondolni sorra, a lehető legtöbbet, de erre általában csak akkor érzünk külön késztetést, ha tudjuk hasonlítani, viszonyítani másokéhoz. Az ember a világ dolgairól nem szokott külön véleményeket megfogalmazni, azokat ékesszólóan kifejteni, érveket sorakoztatni mellette. Egyszerűen csak szokásokat alakít ki a dolgokkal kapcsolatban, és azok szerint cselekszik, vagy nem cselekszik. A véleményre azért van szükség, hogy el tudjuk magunkat helyezni a világban.
Manapság kiemelten fontosnak érezhetjük a vélemények közzétételét, és minél több ember véleményének ismeretét, hiszen a világ olyan szédületes iramban gyorsul, hogy sokan alig találnak benne kapaszkodókat. Mire szokásokat alakítanának ki a változó dolgokkal kapcsolatban, addigra azok már rég idejüket múlják, így úgy érezzük, hogy soha nincs a lábunk alatt állandó talaj.
Ráadásul az Internetnek hála, elképesztő mennyiségű, ugyanakkor töredezett információ ér el bennünket nap mint nap, de a rövidtávú memóriánk még mindig ugyanolyan véges, mint az őskorban: általában egy átlagember hét dolgot tud megjegyezni. Egy sakknagymester a sakkról százezres nagyságrendű különböző információt képes elraktározni, és a rövidtávú memóriájában is több tucatot képes tárolni – a sakkról. A kenyér és a kifli árának változásáról már nem biztos.
Ahhoz képest, mennyi infó ér el bennünket – sokszor számunkra irreleváns, érdektelen, vagy épp kifejezetten számunkra ártalmas témákban –, nem fejlődik az infóbefogadási agykapacitásunk, sőt, inkább talán romlik.
Az információnak az a szerepe az életünkben, hogy a megismerésekor olyan tudásra teszünk szert, ami korábban nem volt a miénk. Tehát az információ alapvetően azért jó, mert általa tanulunk, fejlődünk.
De így van ez ma is?
Nincs így, mert az információk atomizálódtak, és nem állnak össze kerek egésszé. Azért, mert nem néhány forrásból – napilapok, magazinok, tévé, rádió, könyvek és az ismerősök által szűrt formában – táplálkozunk, hanem végtelen irányból ömlik ránk rengeteg adat, adatkapcsolat, gondolati séma a szintén végtelen szempontrendszer katyvaszában.
Az,hogy bizonyos információk ellentmondásosak, az csak a jéghegy csúcsa, amivel napi szinten mindenki szembesül.
Az Internettel az a baj, hogy nincsenek ellenőrizve az információk valóságtartalmai, hiszen ma már bárki közzé tehet bármit, sokkal gyorsabban, mint egy, legalább az objektivitás látszatára még adó sajótorgánum vagy média.
Az viszont egy berögződésünk, hogy amit olvasunk, azt igaznak találjuk.
De mivel a szétforgácsolódott információkat nehezen, csak hosszas utánajárással tudjuk eggyé forrasztani, ezért kiépült az az igény, hogy inkább a véleményekre adunk, és megspóroljuk a forráskritikát.
Ugyanis, ha a véleményekre figyelünk a puszta adatok helyett, vagyis esetleg az igazság helyett, akkor visszaköszönhetnek számunkra ismerős gondolatok is, amitől kellemesen komfortosan érezzük magunkat. Hurrá! – gondoljuk, de közben nem vesszük észre, hogy egy hatalmas szakadékba ugrunk éppen bele.
A tanulás egyszer csak meg fog állni az emberiség számára, ha mindig csak az ismerős, vagy épp aktuálisan kekeckedő kedvünk állása szerint az ellentétes véleményeket keressük, kutatjuk, szkenneljük, mert attól érezzük magunkat otthonosan a világban, hogy a mások véleménye és a miénk összevetése alapján el tudjuk helyezni magunkat.
A tények ismerete viszont a vélemények mellett háttérbe szorul, jelentősége összezsugorodik, elvégre a tények még nem okoznak kellemes komfortérzetet. Azokkal még dolgunk lehet, míg a véleményekkel csak annyi a dolgunk, hogy összevessük a magunkkéval.
A tények felszabadítanak. Az információ, a számodra új információ azt jelenti, hogy fejlődsz, tanulsz, változol. Hogy ez nem komfortos? Sosem a komfortban rejtőznek a hősies tettek.
A vélemények börtönbe zárnak. Saját magad által választott, kényelmes, de egyre inkább elbutító börtönbe.
A tények felszabadítanak a vélemények börtönéből. Lehet igényed a véleményre. De ugyanúgy igényesnek kell lenned a tényekkel kapcsolatban.
Van az Olvasónak felelőssége?
Igen, hatalmas. Persze, ez is kényelmetlen, mint ahogy a felelősségek kényelmetlenek szoktak lenni általában. De a felelősség sosem unalmas. Azok az emberek szokták átérezni a véleményszabadság korlátait, akik utálnak unatkozni. Ők érzik azt, hogy nehezen tudnak kitörni a saját komfortzónájukból, de persze ők azok is, akik végül mégiscsak megteszik.
De a médiának is óriási a felelőssége: nem fekhet le a közönség vélemény-mániájának. A média ma tele van véleményműsorokkal. Újságírók beszélgetnek a saját véleményükről, meg mondjuk annak a médiának a véleményéről, amit ők képviselnek.
Ez borzalmasan káros. A média képviselőinek szerintem ilyen formán nem szabad erőltetniük ezt a dolgot. Persze, mindenki szereti hangoztatni a véleményét, elvégre az önmaga fontosságát is jelképezi, hogy van, aki meghallgatja, de nem várhatjuk az Olvasóktól, hogy majd ők lesznek okosak, és elfordulnak a média munkatársainak önkifejezési-rohamától.
Nem fognak. Azt fogyasztják, amit kapnak.
Igen, tudom, a közösségi média – nevezzük nevén: leginkább a Facebook – is vastagon beleszólt ebbe a folyamatba, tovább erősítve a vélemény-szükséget. Tehát a felhasználók azt is fogyasztják, amit egymástól kapnak.
De azt is tudjuk már, hogy a Facebook is tesz lépéseket ez ellen: változtat az algoritmusain, másképp szűri a tartalmakat, és a visszajelzésekre is többet ad (posztok jelentése, stb.) Nyilván nem önszántából teszi ezt, hanem külső kényszerítések által, de tény az, hogy történik valami.
Látszanak arra nézve is változások, hogy az emberek hogyan csömörlenek meg a véleményektől és hogyan keresik a más utakat az informálódásra – ha máshol nem is, a szűkebb ismerősi környezeteinkben.
El fog jönni egy olyan időszak, hogy a tény és a korrekt információ szent lesz, a vélemény pedig szabad, egyenrangú partnerekként egymás mellett, egymást is erősítve.
Mert most az van, hogy a vélemény a szent, a tény meg olykor semmit nem számít, olykor meg ott kullog valahol sokadik szempontként a sorban.
Innen szép győzni – szokták mondani.
De szerintem együtt sikerülni fog. Olvasók és média együtt.
Vidi Rita
