– Játsszunk politikusosat!
– De abban mindig te nyersz…
– Naaa, lécci!
– Najó…
– Oké! Kezdjük független választásokkal!
– Rendben… Én megígérem, hogy nem fogok lopni.
– Statisztikákkal bizonyítom, hogy mindenki, aki azt ígérte, hogy nem fog lopni, az hazudott, és lopott. Azt ígérem, hogy rendet teremtek az országban.
– Dehát rend van… Nem?
– Akinek előnyös a rendetlenség, az nem fogja bevallani, hogy nincs rend…
– Aki rendet akar teremteni, az lehet, hogy igazából önmagának akar több hatalmat.
– Mondja ezt az, aki azt hazudta, hogy nem akar lopni.
– De nem is akarok lopni! Esélyem sem volt még, hisz még meg sem választottak!
– De azt mondtad, hogy nem fogsz lopni, ami a múlt statisztikái alapján azt jelenti, hogy fogsz. Tehát statisztikai tény, hogy hazudsz.
– Ez ferdítés.
– Lehet, de elég jól hangzik ahhoz, hogy inkább nekem fognak hinni, mint neked.
– Erre nem tudom, mit reagáljak…
– Oké, akkor az első választást megnyertem. Én vagyok mostantól a kormánypárt, te pedig az ellenzék.
– Hát… Legyen… De csak amíg nem váltalak le!
– Hehe, sok sikert… Első év. Mit lépsz?
– Maradok a lopásos témánál, és igyekszem megmutatni, hogy a kormánypárt lop, és hazudik.
– Soha nem megyek ezzel szembe, de nem is ismerem el. Cserébe azt mondom, hogy azért vádol az ellenzék, mert fél attól, hogy kiderülnek a rosszaságai, amikor majd rendet teremtek. Kiemelem, hogy ezért fontos az, amit teszek: mert észre sem vesszük, hogy nincs rend.
– Nyilvános vitát kérek, hogy a kormánypárt pontosan fogalmazza meg, mit ért rendteremtés alatt.
– A nyilvános vitán felhozok három aktuális helyzetet, amiben mindenki – még az ellenzék is – egyetért, hogy meg kell oldani. Ezeket szajkózom.
– Konkrétan rákérdezek arra, hogy szerinted mitől is fél pontosan az ellenzék.
– Még folynak a vizsgálatok, amik az ügy érzékenységére való tekintettel titkosak. Ezért erről jelenleg nem tudok nyilatkozni.
– Miért titkosak? Talán nem szabad országban élünk? Nem átlátszónak kellene lenni mindennek?
– És átlátszó is lesz, amint meglesz az eredmény. De addig az átlátszóság csak a tetteseknek kedvezne, akik el tudnának menekülni, és azt nem hagyhatjuk. Rendet kell tenni!
– Kormánypártiak is vannak vizsgálat alatt?
– A kormánypárt egy kormánytól független szervezetet kért fel arra, hogy lefolytassa a vizsgálatokat, és mindegyik félt alaposan vizsgálja meg.
– Ez tényleg igaz, vagy csak mondod?
– Tényleg igaz, hogy papíron pártatlanok. De a háttérben lefizetem őket.
– Erről tudok?
– Sejtésed lehet, de bizonyítékod nincs.
– Megpróbálok szerezni bizonyítékot még a vita előtt.
– Dobj szerencsét!
– Oké… Nem sikerült… Azt hiszem, ezt a vitát elvesztettem…
– Hát el. Nyilatkozom is utána arról, hogy az ellenzék próbálta kihúzni belőlem, hogy melyik sötét ügyletéről tudunk és melyikről nem. De nem adtam ilyen könnyen magam, nyertem!
– Ehh… Következő év?
– Oké. Második év. Mit teszel?
– Kivárok.
– Rendben. Akkor én beígérem, hogy még ebben az évben hatalmas támogatást eszközölök a családalapításhoz. Minél több gyereke van egy családnak, annál hatványozottabban jobb neki.
– Megkérdezem, hogy honnan fog jönni ehhez a pénz. Mert ha valahol bőkezűvé válunk, akkor egy másik helyen össze kell húzni a nadrágszíjat…
– Előveszem az egyik jól menő szektort, ami a legnagyobb növekedést érte el az utóbbi időben. Arra a szektorra vetek ki plusz adót, de úgy, hogy még így is több maradjon a profitja, mint előtte. Ezt úgy kommunikálom, hogy “Mi úgy lettünk bőkezűbbek, hogy nem húztuk meg a nadrágszíjat!”, és statisztikákkal mutatom, hogy sehol sincs csökkenés, minden növekszik.
– Akkor… Megmutatom, hogy volt csökkenés, csak olyan helyen, ahol így is pozitív maradt a növekedés. Azt mondom, hogy a diktatúrákban szokták úgy elferdíteni az igazságot és a statisztikákat, ahogy a kormánypárt csinálta.
– Diktatúra? A nép választott meg, törvényesen! Az hogy lenne diktatúra?
– Nem mondtam, hogy diktatúra van. Azt mondom, hogy…
– Beléd fojtom a szót, és – persze csak szóban – két ököllel neked megyek, hogy diktátornak mertél nevezni. Előhozom a választások eredményét, hogy biztos még nagyon fáj, hogy nem tudsz lopni, és azért mondod ezt.
– Nem mondtam, hogy diktátor vagy.
– Késő, már lehozta minden lap, első oldalon, hogy miket fröcsögtem össze rólad.
– De az emberek tudják, hogy ez nem igaz!
– Nem számít. Ez az, amiért mindig én nyerek. Sosem érted meg, hogy sosem az igazság számít, sem az, hogy az emberek mit gondolnak. Az számít, hogy hogyan tudjuk manipulálni őket.
– Mindig mondod, de sosem értem meg teljesen…
– Ezért nyerek mindig én. De inkább folytassuk, jó? Ott tartottunk, hogy minden lap első oldalon hozta, hogy lediktátoroztál engem, pedig én csak rendet akarok teremteni az országban.
– Keresek egy független lapot, akik jól le tudják írni, hogy mi is igaz abból, amiket mondasz…
– Dobj szerencsét!
– Oké… Siker! Találtam ilyen lapot, és jól is írnak.
– Rendben. Akármilyen jók is, keveset érnek, mert én lefizetek annyi lapot és újságírót, amennyit csak lehet. A csapból is azt folyatom, hogy le akarsz járatni már megint, hogy te lophass.
– De közben te biztosan lopsz!
– Persze, de annyira csak rólad beszélek, hogy ez eszébe sem jut az embereknek.
– De… ennyire nem hülyék az emberek… Nem lehet ennyire megvezetni őket…
– De. Nézd meg a politikusos játék szabálykönyvének hetedik pontját!
– Nézem… Azt írja, hogy “Ha sokat szajkózol valamit a népnek, akkor el tudod vele hitetni, még akkor is, ha nem igaz. Minden egyes év, amíg szajkóztad, +1-et ad az esetleges szerencse dobásokhoz.”
– Pontosan. És én már tavaly is azt szajkóztam, hogy te lopni akarsz én meg rendet teremtek, így +1-em már van. Következő évben +2 lesz, és így tovább.
– De ez… ez nem lehet reális!
– Figyu, apu és anyu azt mondták, hogy ez a játék a lehető legpontosabban lemodellezi a valódi politikát. Elsőre nekem is fura volt, de azt mondták, hogy ha sikeresek akarunk lenni, akkor használjuk ezeket a szabályokat és ennyi.
– Meg kell majd kérdeznem anyuékat erről… Nem lehet igaz…
– Igaz vagy nem igaz, ez van a szabályokban. Szóval lediktátoroztál azért, mert nem tetszik neked, hogy nem tudsz annyit lopni. Tényleg, hozzáteszem, hogy bár nem lettél államfő, lopsz most is, ahol csak tudsz.
– Megpróbálok felbérelni egy kampányfőnököt, aki nálam jobban tudja kezelni a vádaskodásod és a hazugságaidat.
– Dobj szerencsét!
– Oké… Siker!
– Várj! Ellenzék vagy, az -1 a dobásra. Emellett természetes, hogy a legjobb jelölteket már rég megkörnyékeztem jobbnál jobb ajánlatokkal, szóval az még -1, összesen -2. Azzal már nincs meg.
– Cseppnyi esélyt sem akarsz nekem adni? Még a szerencsém esélyét is elveszed…
– Ez a játék nem a szerencséről szól, nem érted?
– Hát, nem…
– Te tényleg nem nézted meg a leírásokat a játékhoz?
– De megnéztem, de nem emlékszem.
– Tessék, pedig itt van a dobozon: “Az igazán jó játékosok minden vizet a saját malmukra tudnak hajtani. Annyira, hogy egy idő után már felesleges lesz szerencsét dobni, mert annyi pluszt halmoznak fel maguknak, és annyi mínuszt halmoznak fel ellenfeleiknek.”
– Oké, de akkor is, ez csalás…
– Nem csalás. Politika.
– Ugyanaz…
– Lehet. De ne bőgj már! Tudod mit, na? Megengedem, hogy szerezz egy jó kampányfőnököt, jó?
– Hát… Oké… Akkor… Hol is tartunk?
– Én támadlak, mert lediktátoroztál, te találtál olyan lapot, ahol ellent mertek mondani nekem, erre ahol csak lehet, nyomatom a saját szövegem ellened. És ekkor szereztél egy jó kampányfőnököt.
– Akkor… a jó kampányfőnök azt adja, hogy tőled, a másik játékostól megkérdezhetem, hogy mi a legjobb taktika ellene, ugye?
– Igen.
– Ezt teszem. Mi a legjobb taktika ellened?
– Egyszerű. Keress valamilyen felkapott témát, aminek káros, ha ellentmondok, és azt szajkózzad. Ahogy nekem a “rendet teremtek”.
– Hm. Azt teszem a célommá, hogy a “legboldogabb ország” legyünk! Az egyik szlogen az lesz, hogy “Mit ér a rend, ha szomorú vagy benne?”
– Ötletes. Gratulálok, fejlődsz.
– Köszi.
– Az ellen-szlogenem az lesz, hogy “Inkább szomorkodom a családommal a gazdagságban, mint boldog legyek akkor is, amikor éhen hal a gyerekem”.
– Ez nagyon erős…
– Az. Ezért hatékony.
– Az biztos.
– Feladod?
– A játékot?
– Nem, nem a teljes játékot, csak ezt az évet. Ez még csak a második év volt.
– Igen, ennyi bőven elég egy évre… De azért maradok a boldog ország célnál, ez tetszik.
– Jó is. Csak mindig mindenre van ellenlépés. Szóval, harmadik év. Mit teszel?
– Folytatom a boldog ország célt. Közeledünk a következő választásokhoz, így elkezdek arra kampányolni. Tanultam a hibámból, és igyekszem nem ellentmondani neked, csak egyszerűen a “Legyünk mi a legboldogabb ország!” mondatot nyomatom, és akármit is teszek, ezt mondom mellé. Mármint, hogy ez által boldogabbak leszünk.
– Oké. Én elkezdek megvásárolni újságírókat, sőt… Tudod mit? Megpróbálok felvásárolni teljes újságokat! Persze, csak háttér-cégekkel.
– Azért ez soknak tűnik. Dobj szerencsét!
– Dobom… Ehh… Nem sikerült. Nem baj, majd később. Akkor egyelőre csak újságírókat veszek meg, és bloggereket. Áh, felveszek egy szakértőt, aki segít nekem abban, hogy kit érdemes megvásárolni, és mivel, hogyan lehet a legolcsóbban!
– Én tudomást szerzek erről?
– Hát, amennyire lehet, titokban tartom, szóval szerintem az elején semmiképp nem tudsz róla.
– És miből pénzeled azt a sok lefizetést?
– Viccelsz? Két éve hatalmon vagyok, a rokonaim és ismerőseim már csomót nyertek rajtam. Ha csak a tíz százalékát visszakérem azoknak a nyereségeknek, megvehetem a fél országot!
– Hát… Oké… Azaz, nagyon nem oké, de elhiszem.
– Szóval, folytatom a “Rendet teremtünk” szlogent, és egyre több helyről igyekszem azt szajkózni, hogy ez tényleg így is van.
– Ebben az évben viszonylag passzív leszek. Ugyanakkor a kampányfőnökömet arra kérem, hogy készítse elő, hogy a következő évben statisztikákkal tudjuk mutatni, hogy nem lett nagyobb rend, és hogy alacsonyabb lett a boldogság.
– Ötletes. Tudok erről?
– Jó kérdés. Igyekszem titokban tartani, de a statisztikákhoz sok embert megkérdeznek. Az oké, ha szerencsét dobsz rá?
– Igen. Dobom… Ehh, megint nem sikerült.
– Akkor nem tudsz róla.
– Akkor csak haladok a “rendet teszünk” mondattal, hogy minél jobban beleégessem a fejekbe, hogy az én nevem egyenlő azzal, hogy rend lesz az országban.
– Oké. Következő év?
– Rendben, legyen a következő év. Ez a negyedik év, szóval választások lesznek.
– Igen, elő is hozom a statisztikákat, amikkel a kampányfőnököm ügyesen készült. Mivel egy jó kampányfőnök csinálta, ezért kapok rá pluszokat, ugye?
– Igen.
– Szuper. Akkor ezt csinálom.
– Értem. Előveszem újra, hogy hazug vagy, és csak lopni akarsz. Már +3-am van rá, így…
– Nono! Figyelek! Az előző évben ezt nem szajkóztad, csak a rendteremtést! Tehát most nincs rá pluszod!
– Ezért akartad annyira a következő évet! Ügyes húzás.
– Köszi. Szóval, mit reagálsz?
– Elkezdek ellen-kampányolni. Keresek olyan példákat más országokból, ahol “rendet tettek”, és legalább hat-nyolc évbe telt, mire tényleg jöttek az eredmények. Ha van pl. svéd vagy német vagy svájci példa ilyenre, az tökéletes lenne.
– Hááát… Dobj szerencsét!
– Dobom… Siker! Akkor van mondjuk svéd modell, oké?
– Oké…
– Tehát megmondom, hogy én a svéd modell alapján kezdtem el rendet tenni, és ott sem voltak eredmények az első három évben. Mert azokhoz idő kell. Ezért is fontos, hogy újra megválasszanak, mert ha nem teszik meg, akkor elveszik ez a négy év.
– Erre azt reagálom, hogy a svéd modell tényleg szuper, és ha megválasztanak, akkor nemcsak továbbra is követni fogom, hanem már fel is vettem a kapcsolatot a svédekkel, hogy eljönnek-e segíteni. Az ő tapasztalatukkal jobban tudunk haladni, és így még jobban haladunk a legboldogabb ország felé!
– Tényleg megkeresed a svédeket?
– Igen. Megkérdezek több minisztert és szakembert, aki részt vett abban a svéd programban vagy akármiben, és megkérdezem, hogy tanácsadóként eljönnének-e évente pár alkalommal konzultálni. Biztos van több is, aki napokon belül igent mond.
– Igen. Szép húzás. Hmm… Keresek én is pár szakembert, de én itthonról. Olyanokat, akik az itthoni szakemberei annak, és azt mondom, hogy a kintiek kevésbé ismerik a saját helyzetünket. Ezért én olyan szakemberekkel végeztetem a számításokat és tervezéseket, akik értik a svéd módszert is, ugyanakkor itt élnek. Nem csak rendet teremtünk, de még hazafik is vagyunk! Igen, előveszem a “hazafi-kártyát” is.
– A választás eredménye szerintem nem lesz egyértelmű.
– Egyetértek. Szerintem dobjunk szerencsét, és aki nagyobbat dob, az nyer.
– Oké… De erre nem kapsz pluszokat!
– Rendben… De csak mert tetszett a reakciód, hogy átvetted azt, amit én mondtam és még a svédeket is behívtad. Akkor dobjunk!
– És… Ehh… Egyetlen eggyel dobtam kevesebbet… Akkor ez azt jelenti, hogy te nyertél, de csak éppenhogy?
– Igen. Meg is köszönöm a választóknak a belém vetett bizalmukat, és biztosítom őket, hogy nem fogják megbánni. “Hazafi vagyok, és rendet teszek” – ezt szajkózom minél többféleképpen.
– Én örülök, hogy most egyáltalán volt esélyem… Én is megköszönöm a bizalmat, és megmondom, hogy még így második helyről is igyekszem folytatni, hogy mi legyünk a legboldogabb ország.
– Akkor mehet az ötödik év?
– Oké, mehet. Én aktívan nem teszek most semmit. Azaz persze mondom, hogy boldogabbá akarom tenni az országot, satöbbi, de semmi extra. Emellett megkeresek svéd és itthoni szakértőket is, hogy elemezzék a stratégiádat, hogy tényleg követi-e a svéd modellt. Tudom, hogy ez akár egy-két év, mire kiderül, de már most állítok rá embereket.
– Rendben. Én megnézem, hogy mi az a főbb terület, amire érdemes koncentrálni, hogy az emberek örüljenek nekem.
– Hogyan nézed meg?
– Múltbeli statisztikák és szakemberek segítségével. Melyik korosztálynak mi fontos, várhatóan hogyan alakulnak dolgok, mindenfélét beleveszek, és az alapján nézem.
– Oké… Erről én tudok?
– Igyekszem pár ember között tartani. Szerintem már van olyan lojális emberem, aki meg tudja ezt csinálni, szóval szerintem nem jut el hozzád.
– Hát oké… És mi lesz az eredmény?
– Dobok… Nézem a szabályokban, hogy ez mit jelent… Lehetett gondolni. A nyugdíj emelése az aktív választók legalább 50%-át fogja érinteni.
– A felét? Az nagyon soknak tűnik…
– Igen. Vagy akár még többet is!
– De hogyan?
– Tudod, sokszor van, hogy a fiatalabbak el sem mennek szavazni, meg ilyesmik is bele vannak számolva. De főleg amiatt, mert nem csak az számít, aki aktuálisan nyugdíjas korosztályban van, hanem azok is, akiket a közeljövőben érint ez. Például aki öt-tíz éven belül megy nyugdíjba, az azért már belegondol, hogy ez neki is kedvező. Ha meg középkorú vagy, akkor meg azt látod, hogy a szüleidnek kevesebbet kell majd pénzt adnod, meg tudnak élni a nyugdíjukból.
– Oké, így értem. És mit teszel?
– Megmondom, hogy több lépcsőben emeljük a nyugdíjakat, és négy éven belül 50%-al megnöveljük őket.
– Na várj! Mennyi is az infláció?
– Mivel az elején nem dobtunk ezekre, ezért a standard kezdő adatokkal játszunk, ugye? Én legalábbis így gondolom.
– Én is. Abban mennyi az infláció?
– 5 százalék.
– Szóval négy év alatt ilyen infláció mellett kicsit több, mint 20 százalékkal amúgy is kellene növelni a nyugdíjat. Tehát reál értékben nézve igazából csak 25%-al fogod növelni a nyugdíjakat.
– Igen, jól látod.
– Ezt meg is mondom nyíltan riportokban, újságokban.
– Valamit elfelejtesz…
– Mit?
– Az emberek többsége nem ért ennyire a matekhoz. Szóval nem tagadok semmit sem, hanem azt mondom, hogy számolhatod ahogy akarod, ha 4 év múlva másfélszeres lesz a nyugdíj, akkor az 50%-os növekedés.
– Megmagyarázom vásárlóerővel.
– Megmutatom, hogy eddig mindig csak csökkent a nyugdíj vásárlóereje, most pedig nőni fog. Ebbe nem tudsz belekötni, mert igaz. És megmondom, hogy ugye, hogy azért mégiscsak nem semmi az a plusz ötven százalék. Hát igen, aki itt élte le az életét és itt vonul nyugdíjba, az megérdemli, hogy hazája gondoskodjon róla! A rendteremtés része, hogy az idős hazafiaknak ne kelljen aggódni. Az állam megold mindent!
– Annyira túlzol, hogy már az én képemről is leég a bőr…
– Áh, ez még nem túl nagy túlzás. Pont akkora, amekkorát a nép szeret. Elég nagy ahhoz, hogy kiemelje azt, amit bele akarok ültetni a fejükbe, de nem elég nagy ahhoz, hogy túl pofátlannak tartsák. Ráadásul aki elfogadja, az hazafinak mondhatja magát, és az emberek többsége örül, ha hazfi lehet. Szóval így az egész pont jó.
– Hát nem tudom… Én maradok annál, hogy próbálom edukálni a népet és megértetni, hogy persze, jó dolog a nyugdíj emelése, de nem annyira, mint amennyire beállítod.
– Nem nagyon törődök az ilyen próbálkozásaiddal. Megállíthatatlanul nyomatom a tévében, rádióban, újságokban, interneten, plakátokon, mindenhol, hogy a nyugdíj növekszik, és ezzel el is kezdődik a rendrakás jövedelmező fázisa.
– Oké… Következő év?
– Legyen. Hol is tartunk? Hatodik év jön?
– Igen, a hatodik.
– Mit teszel?
– Most is kivárok. Az év felénél utánajárok, hogy a statisztikák, amiket előző évben kezdtem el gyűjtetni, már mutatnak-e valamit.
– Ennyi?
– Hát, azt azért mondom továbbra is, hogy a boldog országért küzdök…
– Értem. Rendben. Akkor, ha te ennyire passzív vagy, akkor én növelem a gyerekes családok állami támogatásait, hogy minél több kedve legyen az embereknek gyereket csinálni.
– És a nyugdíjat amúgy emelted?
– Igen. Mondjuk úgy 10%-al. Annak már örülnek az emberek.
– És honnan csináltál rá keretet?
– Sok kis helyről. Mondjuk kicsit változtattam a nagy vállalkozások adózásán. Fél százalékkal emeltem egy-két adót, például… Igen! Ó, ez nagyon jó! Megmondom, hogy rendet teszek az országban. És a rend része az, hogy az embereknek kevesebb káros szenvedélye legyen. Ezért számos dohány és alkohol termékre nagyobb adót vetek ki. A cégek drágítani fogják őket, így senkinek sem jut eszébe, hogy rám haragudjon. Főleg, hogy a teljesen országbeli cégeknek meghagyom a régi adót, ezzel jutalmazva a honfitársakat. Hazafi is vagyok, és rendteremtő is, egyszerre!
– De az embereket zavarni fogja, hogy nőnek például az alkohol árak!
– Nem mind fog nőni. Csak azok, amiket a burzsujok engedhetnek meg maguknak! És persze mindenki burzsuj akar lenni… Szóval azt fogja venni, akár megengedheti magának, akár nem!
– Annyira beleéled magad ebbe a játékba, hogy ilyenkor ijesztő rád nézni…
– Bocsi. Nagyon szeretem ezt a játékot.
– Látom… De folytassuk… Mennyire tűnik úgy a statisztikák alapján, hogy tényleg megvalósuló-pályán van a svéd terv?
– Hát, a nyugdíj és a nagycsaládosok életkörülménye javul, az alkohol és dohány vásárlása akár kicsit csökken. Ezek jó eredmények szerintem.
– Megkérdezek svéd szakértőket, hogy szerintük milyen lépések lennének ezek után logikusak, és azok milyen hatással vannak az országra.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Úgy gondolom, hogy ha most még jól is ügyeskedsz, előbb-utóbb drámaibb megszorításokra lesz szükség. Ezt szeretném megtudni, hogy mikor lesz várhatóan.
– Akkor… Neked az a jó, ha minél előbb, nekem meg az, ha később, vagy akár soha?
– Igen.
– Dobj szerencsét!
– Oké… Siker!
– Dobok én is… Siker! Akkor nem azonnal, de úgy két év múlva már érezni lehet a megszorításokat. Úgy jó?
– Igen. Akkor egyelőre csak elhintem ezt így óvaintő jóslatként.
– Rendben. Én közben megvásárolok egyre több újságírót, bloggert, médiaszemélyiséget… Akiket könnyebb. És megpróbálok megvásárolni egy teljes újságot.
– Dobj szerencsét!
– Dobom… Siker! Szuper! Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb újságot sikeresen kormánypárti médiává tettem. Mármint, a háttérből.
– Természetesen amit lehet, igyekszem támadni, hogy ez így nem oké.
– Mozgósítom az összes eddig megvett emberemet, hogy amit csak jónak látnak, támadjanak téged, és védjenek engem.
– De az… Az egy kisebb káoszt fog generálni, nem?
– Igen. Ez a lényeg. Lesznek közöttük egyértelmű álhírek, és lesznek ügyes próbálkozások is. A lényeg az, hogy az embereknek nehezebb kiválogatni, hogy ténylegesen mi igaz és mi nem, így a te munkádat megnehezítem, miközben tovább növelem a saját befolyásomat.
– Ez nagyon gonosz húzás…
– Áh, ez még semmi! Még bele sem lendültem… Elkezdek megvenni úgy is embereket, hogy azt mondom nekik, hogy téged támogassanak, és akár próbáljanak lejáratni engem.
– Azt meg miért?
– Majd meglátod idővel. Egyelőre legyen annyi, hogy mostantól havonta folyamatosan növelem azon emberek számát, akiknek fizetek azért, hogy a te táborodban legyenek.
– Én tudok erről?
– Nem hiszem. De ha akarod, dobj szerencsét.
– Oké… És… Siker!
– Akkor tudsz róla. Mit kezdesz ezzel az információval?
– Igazából nem tudom, hogy mit tudok vele kezdeni. Gondolom, hogy mit akarsz ebből kihozni a jövőben, de nem látok olyan lépést, ami számomra előnyös lenne… Számon tartom az összes ilyen embert, és megbízok egy vagy több embert, hogy tartsa számon őket és a hálózataikat. Azt is, hogy ha kell majd, akkor mivel lehet bizonyítani, hogy te pénzeled őket. Egyelőre ennyit teszek.
– Rendben. Tervezel még mást csinálni ebben az évben?
– Hát… Csinálok egy “Legyünk boldogabbak” partit. Direkt kis költségvetésből, azzal az ötlettel, hogy mindenki hoz valami kis enni-innivalót.
– Ez nagyon kockázatos szerintem… Rengetegen mennének el úgy, hogy semmit sem visznek.
– Kivéve, ha a belépő az, hogy valamit hoz az ember! Nincsen belépődíj, de legalább egy két literes üdítő, vagy valamilyen süti, nasi, akár csak egy zacskó chips… Igen, ez a belépő, semmi más, bent ezt asztalokra le lehet tenni, és az egyik legtöbbek által elfogadott zenekart hívom meg. Azaz több zenekart is, mondjuk hármat. Délutánra valami lakodalmas-öregeset, estére hat óra körülre egy pop zenekart, és este kilencre pedig egy rock vagy metal zenekart.
– Miből fizeted?
– Alig kampányolok, szerintem belefér a keretbe.
– Rendben, elfogadom. Dobj szerencsét, hogy mekkora siker lett a rendezvény!
– Oké… Dobom… Hát, amolyan közepes. Nem jó, de nem is túl rossz. De arra mindenképp jó, hogy mutassam, hogy aki eljött, azok többsége boldog volt… Gondolom.
– Rendben, legyen. Kivételesen nem szólok bele. Következő év?
– Következő év. Én most is kivárok, havonta ellenőriztetem a statisztikákat, hogy hogyan állnak. Közben akikről tudok, hogy megvetted őket, hogy engem támogassanak, mindenkit figyelemmel követek.
– Te magad?
– Nem, nem én. Van rá emberem.
– Erről én tudok?
– Attól függ, mennyire jók az embereim.
– Akkor dobok szerencsét… Nem tudok róla. Ez esetben annyit teszek, hogy tovább növelem a nyugdíjat, és még jobban növelem a nagycsaládosok kedvezményeit. Mondjuk államilag támogatott lakáshitellel.
– Honnan lesz rá pénzed?
– Veszek fel kölcsönt akár. Megmutatom a bankoknak is, hogy megéri.
– Miért éri meg?
– Azért, mert csak akkor kap állami támogatást, ha aláír egy szerződést, hogy legalább 20 évig az országban marad. Meg mondjuk csak házasoknak, és csak ha együtt maradnak. Ezzel együtt tartok családokat, és bent tartom őket az országban. Ha elmennek, akkor ki kell fizetniük az állami részt is.
– Röghöz kötöd az embereket?! Ez elvetemült!
– Nem én kötöm őket röghöz. Ők teszik ezt magukkal. Úgy ítélik meg, hogy az állami támogatás elég jó ahhoz, hogy beleugorjanak. Ennyi. Utána vagy megbánják, vagy nem, de már benne vannak.
– Olyan lépéseid vannak, hogy már nem is tudom, hogyan tudnék reagálni rájuk…
– Köszönöm, ezt bóknak veszem.
– Rendben, azt hiszem, tudom, mit csinálok. Nem törődök veled. Persze, követem, amiket csinálsz, de elkezdek a következő választás utánra koncentrálni. Statisztikai elemzéseim vannak az elmúlt évekről, és svéd szakértő támogatásom a jövőről. Elkezdem a gazdasági, társadalmi, meg amit tudok, változásokat megtervezni, amit akkor fogok tenni, ha a következő választást megnyerem.
– Ez egy nagyon nagy “ha”, ugye tudod?
– Nincs más ötletem. Jelenleg feleslegesnek tartom azt, hogy ellened menjek, mert olyan érzésem van, hogy csak még jobban a te malmodra hajtom a vizet. Ezért marad az, hogy legalább arra készüljek fel, amire tudok készülni. Még ha nem is biztos, hogy kell. de így van jó másfél évem választásokig, ami alatt részletes tervet tudok kidolgozni.
– Ez igaz. Rendben. Én elérem, hogy csak az államon keresztül lehessen dohányt és alkoholt árusítani.
– Miii?! Ezt most hogy?
– Előző évben már sikeresen szigorítottam ezen termékek adóját. Megmondtam, hogy rendet teszek, és a rendrakás része az egészségesebb életmód is.
– És ahelyett, hogy kórházakat építenél, elveszed az emberektől az élvezeti cikkeket?…
– Nem. Pont ellenkezőleg! Megvédem a kiskorúakat a káros szenvedélyektől, ugyanakkor kegyesen kézben tartom, hogy ne emeljék túl magasra ezen cikkek árát.
– De azért emelik az árat, mert te emelted az adót!
– Ez így van. De a nép ezt nem tudja összerakni. Egy átlagos szavazó olyan, mint a szivacs. Akármit mondasz, azt beszívja magába. Azért csodálatos ez a szivacs-hasonlat, mert nem csak beszívja magába, hanem ha annyit nyomatod a mondandód, hogy eltelik vele, akkor már belőle is az fog csöpögni. Mit csöpögni! Ha elárasztod a saját propagandáddal, akkor először megtelik, majd belőle is folyni fog. És ha bárki emiatt szorít rajta, akkor csak még több jön ki belőle!
– Látom, nagyon tetszik ez a szivacs-hasonlat…
– Igen. Mert tényleg jól mutatja a valóságot. Szóval orrba-szájba nyomatom a propagandát, hogy hazafi vagyok és rendet teszek.
– Én maradok a boldogság-tervnél. Még ha csak hosszú távon is. Ebben az évben is rendezek egy boldogság-partit, az előző év mintájára.
– Dobj szerencsét!
– Oké… Hm. Hát, sikeresebb lett, mint tavaly, de még mindig semmi extra. De örülök, hogy jobb lett. Azt hiszem, hogy én befejeztem erre az évre. Azaz, esetleg csináltatok egy honlapot, ami a boldogsággal kapcsolatos, és lehet rajta megosztani élményeket.
– Jól hangzik. Én megvásárolok még egy nagyobb újságot.
– Na ne… Dobj szerencsét!
– Dobok… Hú, majdnem maximumot dobtam! Ekkora sikerrel úgy meg tudom venni, hogy egyelőre senkinek sem tűnik fel, hogy én vagyok mögötte.
– Hát… Tudok bármit is tenni?
– Nem hiszem.
– Akkor következő év?
– Rendben. Nyolcadik év. Választások lesznek. Mit teszel?
– Ha jól számolom, akkor most kezdenek majd meglátszani a megszorítások.
– Igen.
– Ezt előveszem, és ezzel kezdem. Hogy már évekkel ezelőtt megmondtam, hogy ez lesz, és íme, most itt van.
– Ügyes. Én is előveszem a statisztikákat, és úgy mutogatom őket, hogy az látszódjon, hogy az ország fejlődik, és egyre jobb. Mivel idén lehet, hogy már látszik a megszorítás, ezért előző évek statisztikáival dolgozom. Kiplakátolom az országot, hogy az előző évben mennyivel jobb lett ez is meg az is. Meg azt azt megelőző évben is minden nőtt. Mert én ilyen szuper vagyok. Rendet teszek.
– Csinálok ellen-plakátokat, amiken az idei év van, a mostani valós számokkal.
– Rendben. Nekem úgyis több plakátom van, és jobb számokkal.
– De azok a múltról szólnak!
– Nem baj. A lényeg az, hogy jó érzést keltenek velem kapcsolatban. A szavazatnál ez számít.
– Oké… Következő lépésként megmondom, hogy továbbra is az a célom, hogy boldogabb ország legyünk. És szerintem is rendet kell tenni. Mert akik hatalmon vannak, azok csak ál-rendet tesznek. Olyat, ami főleg nekik jó.
– Ezzel szembemegyek, hogy…
– Bocs, először egy olyan hírportálnak adok interjút, akik nem szeretnek téged. Így ők egyben lehozhatják az anyagot anélkül, hogy reagálhatnál, és a többi hírportál – még a tieid is – meg fogják osztani, mert nagy hírértékű.
– Hm, ügyes. Akkor folytasd. Aztán azonnal reagálok.
– Oké. Tehát, Az utóbbi másfél-két évet annak szenteltem, hogy pontos megvalósítási tervet dolgozzak ki gazdasági, társadalmi, politikai reformokhoz. Svéd és itteni szakértők segítségével kidolgoztam egy körülbelül tíz éves tervet. Számos szimulációt futtattunk, különböző világgazdasági folyamatokat szimulálva. Azt tudom mondani, hogy a terv 90% eséllyel nem csak a boldogságot, de a rendet és a gazdagságot is növeli hosszútávon.
– Milyen hosszú távon?
– Az első tíz évben lennének komolyabb megszorítások. Megmutatom, hogy ezeket te is bevezetnéd mindenképp, hisz arra halad a gazdaság, ezt mutatják a statisztikák, szakértők is egyetértenek ebben. De egyre kevesebb megszorítás lenne, és egyre több a jóból. És kábé tíz év múlva már sokkal jobb állapotban lenne az egész ország.
– Ennyi? Reagálhatok?
– Nem, ez még nem minden. Készíttettem egy weboldalt, ahonnan a teljes terv letölthető, minden egyes részletével. Ugyanezen a weboldalon meg lehet tekinteni, hogy egyes emberekre milyen hatással lesz ez a terv a következő tíz évben. Mit fognak érezni a nyugdíjasok, a gyerekek, vállalkozók, satöbbi. Legalább 8-10 jellemző csoportra le van ott vezetve, hogy mik lesznek, és melyik mikor és miért térül meg.
– Ügyes.
– Köszönöm.
– Ennyi, vagy van még?
– Elsőre ennyi.
– Gratulálok, ez szép húzás. Amilyen gyorsan lehet, átnézetem a tervet az elemzőimmel, és pár napon belül megmondom, hogy persze, hogy jók a tervek, hisz a legjobb részei az én gazdasági tervezeteimből lettek lopva.
– Miii?!
– Ne nézz így rám. Mit gondolsz, ha a kezembe adsz jó egy tervet, nem használom fel? A legjobb részeket kiemeltetem az embereimmel, és azokra mondom, hogy egy hónapon belül akartam bejelenteni, de te megelőztél.
– Bizonyítékokkal mutatom, hogy a tervek nálam készültek.
– Aktiválom pár beépített emberem, akik eddig téged pártoltak. Mondjuk elsőre csak egyet, aztán egy hét múlva még egyet. Olyanokat, akik köztudottan téged támogatnak. Csináltatok velük olyan riportot, ami a te egyik dolgozóddal készül, aki látta, hogy ott mik történnek, és már nem bírja tovább, ki kell tálalnia. Nem engedheti meg, hogy az a csaló – te – jusson az állam élére.
– Mivan?!
– Lefizetem egy dolgozódat, aki elég messze van tőled, de azért elég közel. Vele készít riportot a régóta pénzelt riporterem, hogy milyen sokkoló, hogy ezt tetted.
– De…
– Szóval egy olyan embertől, aki eddig nyíltan téged támogatott, hirtelen jön egy téged lejárató riport. Majd egy hét múlva egy másiktól egy hasonló.
– Már az első előtt nyilvánosságra hozom a listát, hogy számos embert megvettél, hogy engem támogassanak. Rajta van az, aki az első riportot kihozta?
– Szerintem mindegy, hogy rajta van-e.
– Miért?
– Azért, mert megmondom, hogy koholtál egy listát, amiben a saját embereidet támadod, csak hogy önmagad védd. Milyen csúnya dolog ez! Ezért is mondom régóta, hogy rendet kell tenni, mert amíg ebben az országban ilyet meg tud engedni magának akár csak egy ellenzéki politikus is, addig nincs rend!
– Ez miért jó?
– Azért, mert a rendteremtéssel kapcsolatos dobásokra most már +7-et kapok. Tehát ha erre azt mondod, hogy dobjak szerencsét, akkor nagyon kevés esélyem van elrontani.
– De… az igazságért nem lehet pluszt vagy mínuszt adni?
– Sóhaj… Még mindig nem érted… A politikusos játékban nem az igazság számít. Sohasem az igazság számít. Az számít, hogy mit teszel bele az emberek fejébe. Teljesen mindegy, hogy az mi. Akár azt is beleteheted a fejekbe, hogy ne menjenek külföldre, mert az nem jó nekik. Vagy hogy féljenek a szomszédjuktól. Mindegy miért. Csak úgy. Mert. Ha jól csinálod, megteszik.
– Oké, értem… Azt hiszem… Csak nem akarom elfogadni… Azért dobj szerencsét, kérlek.
– Rendben… Kicsit dobtam, de a pluszokkal együtt elég.
– Úgy érzem, nincs esélyem…
– Mit teszel?
– Az igazsághoz próbálok fordulni. Teljesen őszintén megkérek mindenkit, hogy világosítsa fel a környezetében élőket. Ha valaki látja, hogy mit csinálsz valójában, mondja ezt el az ismerőseinek. Mert úgy érzem, hogy most van az utolsó esélyünk, hogy megállítsunk téged… Könnyekkel küszködve mondom, hogy nekem az sem számít, hogy én legyek az. Az számít, hogy legyen valaki, vagy több valaki, akik mögé oda tud állni a nép, és nem te vagy az…
– Megható, de üres.
– Mit értesz az alatt, hogy üres?
– Nincs mögötte elég tartalom ahhoz, hogy meggyőző legyen.
– Amit lehet, kitálalok. A sokéves politikai civódásokat. A kormánypárt összes ügyletét, amikről tudok. Mindent.
– Ez nagyon merész vállalkozás.
– Úgy érzem, hogy nincs más esélyem.
– Megértem. Mielőtt elmondom, hogy mit teszek, szeretnék mondani valamit.
– Mit?
– Tudod, hogy mindig én szoktam nyerni ebben a játékban.
– Igen.
– És eddig nem kellett egyszer sem túlságosan megerőltetnem magam. De most jó ellenfél voltál. Most volt a legizgalmasabb ellened játszani.
– Köszi. De miért múlt időben mondod? Ezzel az őszinteséggel nyertem?
– Nem. Ugyanis én is szólok az emberekhez. Azaz, felteszek pár kérdést nekik. Kinek köszönhetik, hogy a körülöttük futkározó gyerekek jobban élhetnek? Nekem. Kinek köszönhetik, hogy az idősek jobban meg tudnak élni, mint 4 éve? Nekem. Kinek köszönhetik, hogy a gyerekek védettebbek az alkoholtól és a dohányzástól? Nekem.
– De attól, hogy a te kezedben van és te keresel rajta a legtöbbet, attól még nem lesznek védettebbek a gyerekek!
– 18 év alattiaknak tilos bemenni a dohányboltokba. Tessék, védve vannak.
– De ez… hülyeség.
– Az. De nem számít. Az számít, hogy akármit mondok, elhiszik. Mert ki az, aki rendet tesz az országban? Én. Ki az, aki a legnagyobb hazafi? Én. Ki az, aki az utóbbi években rengeteg pozitív változást csinált? Én.
– De… Sok negatív is volt!
– Lehet. De egyetlen negatív dolgot sem tettem ki plakátra. Az emberek azt hiszik, amit látnak. És azt látják, hogy az én kormányom propagandája van mindenhol. Mindegy, hova nézel, egy plakátot látsz arról, hogy milyen jó dolgot csináltam tavaly vagy tavalyelőtt. Esetleg arról, hogy milyen jól dübörög az ország. Vagy hogy rendet csinálok. Sőt, akár rendet csinálunk, közösen az emberekkel!
– Ijesztő vagy… De… Mi van azokkal, akik látják, hogy nem jó, amit csinálsz?
– Az elejétől fogva beleszóltam a családalapításba és a nyugdíjasok életébe. Akinek van esze, az tudja, hogy ha most szólni mer ellenem, akkor azzal nem csak a saját életét kockáztatja, hanem a szeretteiét is.
– Nem értem… Megfenyegetsz embereket?
– Nem. Nem teszek ilyet. Csak te kérdezted, hogy mi van azzal, aki jobban látja, hogy nem jó dolgokat csinálok. Aki ténylegesen jobban látja, az tudja, hogy olyan gépezet van már mögöttem, hogy bárkit és bármit lejáratok. Akárki vagy, ha van legalább egy ember, akit szeretsz és jót akarsz neki, akkor nem mersz ellenállni nekem. Mert félsz. Félsz attól, hogy ellehetetlenítem a megélhetésed neked is, és mindenkinek, aki közel van hozzád.
– Ezt… Ezt megteheted?
– A helyzet ennél érdekesebb. Nem is kell megtennem. Megteszik azok, akik velem értenek egyet. Megteszi mindaz a sok ember, akiket meg sem kellett vennem, hanem a propagandámnak köszönhetően vakon hisznek nekem. Mert ha ellentmondasz nekem, akkor ők ott lesznek, hogy megvédjenek. Tudod, a szivacs. Annyira tele vannak velem, hogy ha kicsit is megnyomod őket, akkor még többet kapsz belőlem.
– De… Mit lehet tenni?
– Hm… Aki nem kér ebből, az el tud menni külföldre. Feltéve persze, hogy nincs nyakig az általam támogatott hitelben, amit nem tud kifizetni… Meg persze lehet, hogy a szülei, egyéb rokonai maradnak… Tehát igen, el tud menni, saját kis családját megmenti. De mindenki más marad.
– Ennyi?!
– Igazából meg lehet tenni azt is, hogy az ember megtanul ebben a rendszerben élni. Ismeri, használja, de nem szól semmit. Az engem nem zavar, mert a népet összességében nem rontja meg.
– Egyre szomorúbb vagyok… Már a szóhasználatod is… Aki megmutatja az igazságot másoknak, az megrontja őket?…
– Igen. Mert a nép akkor boldog, ha semmit sem tud. Tudod, boldog együgyűség.
– Ez volt végig a terved? Hogy bólogató bárányokká neveld a népet?
– Így működik a politika. El kell érni, hogy újra rád szavazzanak. Te is ezt tetted volna. Nem?
– Nem hiszem… Amit nem értek… A politikának nem az a lényege, hogy a népnek, az embereknek jobb legyen?
– Nem. Nézd csak meg a játék dobozát. Van ráírva bármi ilyesmi? Nincs. A cél az, hogy nyerj. Nem az, hogy jó legyen bárkinek is. Nyerni, bármi áron – mint a legtöbb játékban. Ennyi.
– – – – –
Megjegyzés: nem értek a politikához, nem tudom, hogy a valóságban milyen szabályai vannak. Megtetszett az ötlet, hogy milyen lenne egy politikusos játék, és elkezdtem írni.
Fun fact: a novellában szereplő szerencsedobások nagy részét tényleges kockadobással döntöttem el.