Van egy fantasztikus magyar mondásunk (mémnek is nevezhetjük, de nem az internetes, vicces mém értelmében, hanem a gondolkodásmód-séma értelmében), ami nagyon képletesen írja le a feleslegesen kimondott, befogadó fülekre nem talált mondanivalót: pusztába kiáltott szó.
2000 óta internetezem. 24 éve. Még betárcsázós volt a net – vonalas telefonon keresztül –, amikor már fórumokon, chat-eken (ezek nem ilyen privát jellegűek voltak, mint most, hanem csoportos kommunikációt tettek lehetővé) beszélgettünk, vitatkoztunk, véleményeztünk többezer másik emberrel. És persze barátkoztunk is.
Annak idején még szent és sérthetetlen volt az az alapállítás, hogy “az internet nem felejt”.
Ez mára már cseppet sem igaz.
- Egyrészt bármit ki lehet törölni, teljesen,
- másrészt szinte mindent lehet utólagosan módosítani (megmásítani),
- harmadrészt pedig olyan iszonyatosan sok információ jön létre percről-percre, hogy azok a rendszerek, amik az internet nem felejtését hivatottak szolgálni (vagyis, hogy elmentenek mindent, ami valaha felkerült a netre, és utána bárki visszakeresheti), már képtelenek ezt a funkciót ellátni.
Most itt vagyunk egy olyan világban, amikor bárki hozzászólhat bármihez, amivel látszólag felelősség is jár, de aztán:
- azt ki lehet törölni egy mozdulattal,
- kicsivel több mozdulattal teljesen az ellenkezőjére át lehet írni, fogalmazni,
- komplex tartalmakat is le lehet cserélni másik verzióra (pl. Youtube-on és tiktokon a videókat teljesen le lehet cserélni, nyilván nem teljesen másra, mint ami előzőleg volt, de ki lehet vágni belőle esetleg kompromittáló részeket),
- és hacsak nem mentette le valaki a saját gépére, hogy aztán bármikor elő lehessen kapni, akkor nem lehet már abban sem bízni, hogy az eredeti tartalom még visszakereshető lesz.
Az internetnek óriási vonzereje volt a digitális tudatosság hajnalán, hogy mindennek nyoma volt, nyoma maradt.
Nem lehetett letagadni azt, amit tegnap kinyilatkoztattál, mert bárki előszedhette és rámutathatott, hogy “Figyelj, hát pont nem ezt mondtad!”
Ebben persze benne volt az a veszély, hogy mondjuk valaki kicsit becsiccsentve hülyeségeket beszélt egyik este, és aztán azt másnap a fejére olvasták, de ezeket egyrészt ki lehetett magyarázni, másrészt senkinek sem ártott, ha azt tapasztalta, hogy a neten a tetteinek következményei vannak.
Véleményem szerint akkor kezdett leáldozni az internet a csúcspontjáról, amikor a közösségi oldalakon megengedték, hogy bármennyi idő elmúltával bármit tudsz törölni, amit korábban létrehoztál például hozzászólásként.
(Az például fórumokon bevett szokás volt régen, hogy pl. 15 percig tudtad módosítani a közlés után a hozzászólásodat, utána már az adminnal kellett egyezkedni a törlés érdekében. Ez a 15 perc biztosította, hogy utólag átolvasva az elütéseket tudtad módosítani, vagy még átgondolva akár az egészet tudtad törölni is.)
Az, hogy végtelen ideig módosíthatók utólag a hozzászólások és posztok, az elhozta a következmények nélküliségének korát a neten.
Egész nyugodtan lehet hülyeségeket, sőt, durvaságokat is közölni a neten, legfeljebb ha bármi következménye kezdene kirajzolódni, majd törlöd…
Mondjuk a rendőrség azt szokta mondani, hogy attól, hogy a hullát elássák, a gyilkosság attól még megtörtént, hát de pont a rendőrség a legfőbb tanúja annak, hogy akár bűncselekményeket is el lehet követni a neten – lejáratás, gyalázkodás, zaklatás, jó hírnév megsértése, stb. –, ha törlik, utána a rendőrök már többnyire tehetetlenek, főleg, ha álnéven csinálja ezeket valaki.
Na, ilyen közegben próbáljon az ember értelmes, előremutató, szemléletformálásra alkalmas vitákat lebonyolítani másokkal, vagy épp csak informálódni dolgokról!
A pusztába kiáltott szó óráit töltjük nap, mint nap a neten.
Ez az egész kontraszelektív lett: a trollok látszólag sokkal többen vannak, míg az értelmes megszólalók inkább már meg se szólalnak.
Ezen nem tudok változtatni.
Annak idején, mikor elindult ez a pusztuló folyamat – a bármikori utólagos törlés és módosítás lehetőségével –, akkor szakmai csoportokban ennek többször is hangot adtam. Rámsütötték, hogy túlságosan erőszakosan ragaszkodom az igazamhoz, hagyjam már, hátha kibontakozik majd valami jó irányba ez a változás.
Ühüm, hát persze. Már az, amikor ez miatt lehurrogtak, előre vetítette azt, hogy igazam van, lesz.
A magam módján az Igazak Társaságával igyekszem a véleménynyilvánítás terén az internetes pusztába kiáltott szó jelenségének negatív hatását kiküszöbölni.
Sosem lesz már az internet olyan, amilyennek annak idején indult. Ez nem azt jelenti, hogy most akkor neki kell búsúlni és sóhajtozni kell, hogy “Úúú, de gáz…”, hanem azt jelenti, hogy még inkább észen kell lenni.
Szerintem észen lenni menő. 🙂
Az Igazak Társaságában a véleményed számít, ugyanúgy, ugyanolyan arányban, mint bárki másé is. Nincsenek trollok, nincs “Á, inkább nem is mondom” érzés, és nincs pusztába kiáltott szó, mert:
- pont azért tesszük fel a kérdéseket, mert számít a véleményed,
- a projektben résztvetők válaszaiból statisztikázunk, tehát mértékadóvá is tesszük így a véleményeket, meglátásokat, gondolatokat,
- ja, és persze utólag törölni és módosítani sem lehet.
Bárkinek változhat a véleménye az idők során, ez teljesen természetes, sőt, szerintem ez a fejlődés egyik tünete, hogy változunk. Tehát ami 2024-ben a véleménye volt valakinek, az nem biztos, hogy 2028-ban is pontosan ugyanabban a formában forog majd a fejében.
Az Igazak Társasága pont ezt is mérni akarja: a változás folyamatát.
Olvasd el részletesen, hogy mi ez, és ha érzed, hogy megszólított, akkor csatlakozz! 🙂
Rita
Ui.: Nincs záros határidő, ameddig lehet csatlakozni – tehát bármeddig lehet és bármikor – de minél előbb teszed, annál hamarabb jut érvényre a véleményed.
Uui.: “Az internet nem felejt” mém már csak azokra az esetekre igaz, amik virálisan terjednek és esetleg olyanok érintettek benne, akik híresek, megosztóak, vagy épp az aktuális “15 perc hírnév” időszakukat töltik. Átlagemberek közléseit pillanatok alatt elfelejti az internet. Pedig azok a közlések is lehetnek ugyanolyan fontosak, sőt, még fontosabbak is.
